Családállítás & Személyiségintegrációs tréning

Személyiségintegrációs tréning, azaz, személyiségintegrációs családállítás: Emeljük ki és viseljük ékszerként az ékkövet ahelyett, hogy a hátunkon cipeljük a bányát...

Alkotás: tűzzománcok, grafikák, festett kövek, falevelek, fotók, cserépjátékok, írások és más munkák.

Szövegek: a belső kapu napi használata az alkotásban, az életben, a munkában és a közösségben.

Email: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com

2008. augusztus 29., péntek

Önteremtő utak, alkotás


Figyelek a rendre, és a rend visszafigyel rám. A munka közben bennem lejátszódó folyamatok által változom, leszek, aki lehetek. Kiemelkedek a rend számára absztrakt tömegből, ha nem is én, a lelkemnek a figyelem által rendeződő része. Innen kezdem tudni, érteni, hogy vagyok.

Az alkotás önteremtő út. Úgy is, hogy a kép teremti önmagát, úgy is, hogy a kép által önmagamat teremtem. Úgy is, hogy önmagam ismétlődő teremtése, megtalálása az út.
Az úttal függ össze az a titok, amikor a teremtés és a teremtő önmagában találkozik. A nyelvtani kifejezés pontatlansága dimenzióugrást jelez. Ez tehát a keresett kapu.

2008. augusztus 16., szombat

Madárlélek


Levegő,
támaszd szárnyamat
eső,
mosd meg árnyamat
erő,
maradj a szívemben
formáld vágyamat.

Három zománc

prefiguratív

A kép (létezés, kozmosz) alapját képező rend nem nonfiguratív, hanem prefiguratív.  Teljesen a pillantás fókuszán múlik a formák körvonala. Vannak-e a senki által meg nem pillantott alakzatok? Érintés, érintkezés, ütközés, reflexió nélkül minek élik meg önmagukat? Valószínűleg vágyakozva terjed szét tudatuk a mindenségben, keresve a neki megfelelő minőségű áramlatot. Mi az egész? Ütközéseim, érintkezéseim és érintéseim, adott és kapott reflexióim, azaz önismeretem széle. Ezen az egészen kívül terül el az ismeretlen, ahonnan nem jött pillantás hozzám, és amit még nem pillantottam meg. Nem tapogattam le intuíciómmal, és nem közelítettem meg spekulatívan. A számomra ismert világban nincs róla tapasztalat. Vajon van-e? Ennek első megnyilvánulása-e az üres lap, vagy az már eleve tartalmazza azt a vizuális vagy verbális rendet, ami meg fog jelenni rajta? A számomra megtapasztalható üresség, például a jövő prefiguratív. A jelenlét megteremtése (a pillantás fókuszálása) által  formáit szinte biztosan felveszi.

2008. augusztus 15., péntek

Kedvenc, aktuális mondat

A látó, aki képes szembenézni a vacak kis zsarnokocskával, az az ismeretlennel való szembenézést is kibírja. (Carlos Castaneda: Belülről izzó tűz)

Az alkotásról

A magam részéről vallom, hogy az ember mikrokozmosz, a kozmosz mása és képhordozója. Az alkotásban meglévő figyelem által összeilleszkedő kicsi és nagy rendek szimbólumokat, de legalábbis formákat teremnek. Viszont ami ezeket a formákat hordozza, táplálja és körülveszi, az az absztrakt végtelen óceánja, amit a figyelem egy második fokán újra formának találunk. Belső tekintetünk fókuszálásán múlik tehát, hogy az absztraktként is definiálható nemlétezőből milyen formát vonunk ki, azaz, milyen világot teremtünk. A belső pillantás által vezetett kéz hozza létre képet, de az eredmény lehet időnként vers is. A képen az emberi mércével mért kisebb és finomabb (a láthatatlan) hordozza és vezeti a nagyobbat és sűrűbbet: az erő mozgatja teremtményét, az anyagot. A dolgok között szövődő, sűrű pontokból álló vonalak csak jelzik a szem számára rejtett áramlatokat. Lehet, hogy itt futnak az idő erei is, a majd és a hajdan biztonságosan vezeti egymáshoz a jelenben egymástól távolabb lévő dolgokat. Egy másik ilyen áramlat, vagy dimenzió a sors: a pontszerű, (téridőbeli, energetikai, genetikai, társadalmi és kulturális paraméterekkel meghatározható) egyéni lét összeköttetése a teljességnek nevezett szabadsággal, amit kategóriák nélkülinek, azaz, absztraktnak tapasztal. Más szóval, a saját ismert kategóriáiról az alkotás idejére lemondó, azaz csupasz elme a koncentrált figyelem segítségével belép a szabadságba, és más, a hétköznapi élettől eltérő (lét)formákat vesz/fedez fel. Amit ebből visszahoz, az a kép. Vagy a vers. Külön kérdés, hogy hogyan tolmácsolható mindez verbálisan. A szavak nagy mágikus erővel bírnak, és emiatt még óvatosabban kell bánni velük. A versben a szavak szintén a pontszerűség és az áramlatszerűség törvényeit képviselik, és amire föl vannak illesztve, az a jelentés mögötti absztrakt tágasság. Innen származik erejük, az ajtó ereje, aminek két külön világban van a kilincse.