Az egyik állítói napunk az adott évköri időszakhoz illeszkedő módon olyan mély transzformációkat adott, amik ritkán adatnak meg.
A munka során megnyíltak a kollektív és inkarnációs terek (boszorkányüldözések, az ókori mediterráneum a szerelemről talán legtöbbet tudó világa, Kréta, és a 20. század egyik nagy magyar traumája, 1956.)
Az első állításban a mostanában gyakran megérkező jelkép, a kút, mint az élet és egy életforma - a méltatlanul boszorkánysággal vádolt gyógyító - temetője, a reménytelen sötétség és lassú halálraítéltség zárkája jelenik meg, s változik az állítói munka, a mező transzformáló segítsége által anyaméhhé, szülőcsatornává. E sötét traumából következő életébe érkező gyermek bénultan hever a blokkolt szülőcsatornában, s szörnyszülöttként születik, akinek jelenléte az apát menekülésre készteti.
A drámajáték során újra meg újra visszatérünk az állítónkkal a kútba, s a mező minden alkalommal újraformálja a történetet. Velünk dolgoznak a környezet tárgyai, a fény a szőnyeget élesen osztja vakítóan világos és hideg árnyékos oldalra, egyik sem elviselhető - ez is jelentőséget kap.
De benne vagyunk a sokdimenziós mezőben, e mindennél összetettebb kalandparkban, ahol csodálatosan védett körülmények között az itt és most teljessége értünk nyilvánul meg.
Eleve jelen van, de a harmadik végigjátszásra teljes fényében árad és hat az anya feltételek nélküli szeretete. Ez a csodálatos egyetemes gyógyító erő, ami kinyitja a gyermek szemét, visszahívja az apát. A feltétel nélküli szeretet olyan intenzív erő, ami megtanítja a szülőket arra, hogy mit kell tenniük a gyermek gyógyulása érdekében. És a gyermek mozdul, tanul bízni, nyílik a szíve. Lassan, mintegy a szülőcsatornában kúszva megindul az időközben lágyabbá váló fény felé. A szülők segítenek, a fény hívja. Folyik a könnyünk. Megérkezik a fénybe, és lassan feláll. Hála.
Kis pihenés után dolgozunk tovább: a szülők nem szülők, hanem önmaga gyermeki és felnőtt lénye. Őket kell meglátnia, hiszen őfeléjük kell induljon a sötét reménytelenségből, ahol még egyetlen mécses sem pislog, a halálon át az új testetöltés felé. Szepes Mária Vörös oroszlánjából mindannyian emlékszünk egy hasonló történetre. Állítónk abból a helyzetből merít erőt, hogy nincs egyedül, hiszen rá támaszkodik következő életbeli újszülött kislány énje, akire támaszkodik a majdani felnőtt női énje. Értük indul meg a halál és a születés nagy transzformációja útján. S az erő érkezik.
Természetesen támaszt kell kapnia, és oda is eljutunk majd, de előbb itt kell megtalálni, a teljes reménytelenségben és magányban az energiát.
Újabb folyamatba megyünk: A megszületett gyermek néz az anyjára és apjára - már könnyebb, már fel tud állni, már kapcsolódik, már nevet.
S még egy találkozás vár ránk, hiszen a jelenbe akarunk érkezni, eredeti témánkhoz, az állító céljához: állítónk két gyermekes anyaként támaszkodik a szüleire, s engedi tovább a családból származó erőt a gyermekeibe.
Az állítást kérőt nem ismertem, most találkoztunk először. Az állítás szünetei közben mond egy-két szót magáról, de igazán az állítás utáni beszélgetésben mondja el, hogy otthon szül, Geréb Ágnes követője, e téma nagyon fontos neki. Homályos inkarnációs emlékei vannak egy kútról, amelybe mint boszorkányt zárták, és ott halt meg segítség nélkül...
A második állítás során a jelen élet terében maradva segítjük az állítást kérőt emlékezni gyermekkori traumájára, édesapja 56-os tevékenységére, annak a családra gyakorolt hatására. Az ezt követő házkutatásra, majd a halálra ítélésre és kivégzésre. Az apa képviselője a kivégzéssel kapcsolatban elmondja, hogy nem érzékeli a nyakán a kötelet, úgy érzi, hogy a szív állt meg. Erre az állító: Igen, az orvos megállapította, hogy mire felakasztották, már nem élt. (Az állító és a képviselő sohasem találkozott korábban. Ezt a részletet én sem tudtam. )
A történet eseményeit és szereplőit párnákkal, tárgyakkal jeleníti meg ezek után az állító. Megjelenik az eszme, a felelősség, és a történet minden tagja: például az a férfi közösség, aminek az összetartása, közös célja olyan erős volt, hogy a család iránt érzett felelősséget is eltörölte.
Minthogy már csak hárman voltunk az állításon ekkor, nekem is be kellett lépnem a mezőbe, én képviseltem az egyes szereplőket, míg másik állítónk támogatta az állítást kérőnket, mint őrangyala.
Sorba találkozott valamennyi szereplővel, s elmondták egymásnak azt, amit még nem tudtak soha megbeszélni: kibékült anyjával, testvérével, és el tudta fogadni apja választását. Fiát be tudta mutatni apjának, s megengedően és szeretettel nézett rá, amikor az is a férfiak közösségét választotta.
A harmadik állítás egy fél évvel ezelőtt kezdődött, azóta havonta történt állítás-sorozat utolsó eleme. Az állító szüleivel, anyósával, s általában a nála idősebb korosztállyal való kapcsolatát szeretné rendezni.
A sok munka során számos felismerésben, élményben, megnyílásban volt része. Nagyon sok módszerrel dolgoztunk: személyiségtérben, asztro-állítással és más módon.
Az állítás elején egyszerűen megkérem az állítót, hogy azok képviselőit, akikkel békülni szeretne, egyszerűen szívből ölelje meg. Van, akinél könnyebb, van, akinél nehezebb. Kiderül, hogy a szeretet megnyilvánítását szeretné természetessé tenni. Tehát tesztelünk, és megyünk, amerre mennünk kell.
Ez alkalommal inkarnációs térre mutatott a mező. Az ókori Kréta világát már sokszor megtaláltam más állításokon, saját történetem miatt. Itt a szeretetnek egy olyan minőségét találtuk meg, amiről csak a mesék szólnak.
Állítónk ebben az inkarnációjában férfi volt, méghozzá erős férfi, a szeretett lányt mégsem tudta meghódítani, hiába hozta neki a legdrágább ékszereket. A férfi tehetetlen szerelmében megölte a nőt és maga is utána halt. Ott oszlott összekötözött tetemük a tengerben.
A tesztelés mutatta, hogy akkori énjének elsődleges kötődése édesanyjához van, mivel néhány generációval korábban egy eltűnt férj iránt érzett gyász miatt az anyák elkezdtek fiú gyermekeikre támaszkodni.
Megjelenítve ezt az első történetet, azt láttuk, hogy ragyogó aranyszál köti össze az apát és az anyát, csodálatosan örömteli a szerelmük. Egy nap az apát kötelessége a tengerre hívja, azonban a hajó elsüllyed, s meghal. Az anya gyászában megfogadja, hogy soha nem fog így szeretni senkit, a szerelmet eltemeti. S ez a fogadalom az, ami még évezredek után is aktív - a valóságból az aranyló párkapcsolati szeretet, a szerelem kiveszett.
Megkérem az anya képviselőjét, hogy jelképesen szálljon hajóra, és végezzen egy szertartást a férje emlékére. Az anya megteszi - s oldódni kezd a szívében a fogadalom által kialakult görcs. Elmondatom vele újra a fogadalmat, s megismétli az apa is. Hallom a hangjukon, hogy - a következmények ismeretében is - kissé bizonytalanul mondják el másodjára... Megkérdezem: tényleg ezt akarjátok? ... Nem teljesen.
A következő oldást ajánlom: Meghalunk, és már nincs ki irányában érezni ezt a csodálatos szerelmet. Hagyjuk ezt a képességet a gyermekeinkre és a családunkra, a belőlünk származókra, míg a világ világ. Mi pedig fogadjuk el a szerelem egy még magasabb, még csodálatosabb minőségét, amit eddig nem ismertünk, a halálon túlmutató szerelmet.
Az érzés érkezik, mint egy fényvihar. Szépség, erő, én is érzem. Az állító: Kati, a szívemben megnyílt egy olyan hely, amiről nem is tudtam! Csodálatos. Folyik a könnyünk örömünkben. Mondom: Lélegezd be a szívedbe az érzést! Rögzítsd a megnyíló képességet. Emlékezz, hogy ezzel majd gyakorolnod kell, felidézve, hogy ez te vagy!
Az apa és az anya egymás kezét fogják, megélve ezt az élő szeretet-energiát. Odalépek, mint a következő generációk, akik ezt átveszik. Ó, istenem! Tiszta, szabad, árnyéknélküli, nemes és örömteli. Áldás.
Zárunk, mint szoktunk, visszaadva a szerepeket, fényspirálban zuhanyozva le mindazt, ami nem a miénk, és a Földanya gyógyító erejének, transzformáló képességének ajánljuk ezeket a történeteket. Kérjük, hogy mindenki, akinek a története erre rezonál, s aki kéri, vagy szüksége van rá, részesüljön a gyógyulásban.
Néhány hét múlva a következő visszajelzés érkezett:
már régóta vágyok vissza jelezni Neked, minden meghívó témája erősen megérint, de most az októberi Szint állítás óta megálljt parancsol a baba. Az energia szintem is erősen megcsappant, a legfontosabb feladatokat még ellátom, de már más a fókusz. Persze ez 8 hónaposan már természetes. A Szint állítás rendesen megdolgoztatott, még a kineziológus oldására is szükség volt, hogy a szelepeket kapott érzések a megfelelő helyre kerüljenek (és ne a családom kapja). Nagyon jó volt az októberi Szint, de ez már erősen feszegette a határaimat. 3 teljesen aktuális témán dolgoztunk, egyik személyre szabottabb volt mint a másik:-). Nagyon hálás vagyok, hogy várandósan ennyi téma energetikáját elkezdtünk helyre rakni. Az utolsó saját állításomon kioldódott szív/tüdő elakadás fizikailag is kioldódott, azóta is minden kismama jógaórán, zenehallgatáskor érzem a különbséget, máshová megy a levegő/energia:-).
Nagyon köszönöm az elmúlt fél év segítségét és amint úgy alakul a babával, jelentkezni fogok. Ez lehet hogy egy év is lesz... Nagyon jó szívvel és sok szeretettel gondolok Rád/Rátok és amint az élet ismét úgy hozza, jelentkezem - van még min dolgoznunk... (valahol nagyon tanulságos/kissé elkeserítő, hogy 3,6 ezer év távlatában a gyökérproblémák, azok megjelenése szinte ugyanaz, alig van fejlődés és micsoda szerepkáosz van (tudom, nem csak nálunk...)
