Családállítás & Személyiségintegrációs tréning

Személyiségintegrációs tréning, azaz, személyiségintegrációs családállítás: Emeljük ki és viseljük ékszerként az ékkövet ahelyett, hogy a hátunkon cipeljük a bányát...

Alkotás: tűzzománcok, grafikák, festett kövek, falevelek, fotók, cserépjátékok, írások és más munkák.

Szövegek: a belső kapu napi használata az alkotásban, az életben, a munkában és a közösségben.

Email: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com

2007. november 27., kedd

Bert Hellinger: Hogyan működik a szeretet?

A következő cikk angol eredetijét itt találtam, és lefordítottam. Kicsit hosszú, de érdemes végigolvasni.

Bert Hellinger: Hogyan működik a szeretet?

(Nyilvános előadás alapján)


Sok ember azt feltételezi, hogy már ha eléggé szeretünk, a szeretet diadalt arat, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem igaz. Néha a szülők kénytelenek tehetetlenül nézni, hogy nagyon szeretett gyermekeik mégis másként fejlődnek, mint azt remélték, betegek lesznek, vagy drogfüggők, vagy tragikus módon öngyilkosságot követnek el. Ezek a tapsztalatok megmutatják, hogy még valami szükséges ahhoz, hogy a szeretet célt érjen. Azon, amire a szeretetnek szüksége van, mi a Szeretet rejtett Rendjeit értjük.

Rend és Szeretet
A szeretet kitölti azt, amit a rend tartalmaz.
A szeretet a víz, a rend a korsó.
A Rendek a tartalék,
Amik lehetővé teszik a szeretet áramlását.
A Rend és a Szeretet együttműködik
mint egy dallam a harmóniával
olyan a szeretet az ő rendjeivel
Mint ahogy a disszonancia hasogatja a fülünket
még ha meg is van a magyarázata
Lelkünk is nehezen igazodik a
Rend nélküli Szeretethez.
Néhányan azt tartják, hogy a Rendek
vélemények, amelyeket kedvünk szerint
betarthatunk vagy megváltoztathatunk.
De azok olyanok, amilyenek.
Működnek akkor is, ha nem értjük őket.
Nem teremtjük, hanem felfedezzük őket.
Következtetünk rájuk
mint az Értelemre vagy a Lélekre
a hatásuk alapján.

Sok ezek közül a rendek közül rejtett, és nem vizsgálhatjuk közvetlenül. Mélyen a lélekben dolgoznak, és igyekszünk elrejteni őket a hiedelmeink, kifogásaink, vágyaink vagy szorongásaink mögé. Mélyen kell benyúlnunk a lélek belsejébe, ha meg akarjuk érinteni a szeretet rendjeit.

Elfogadni az életet, olyannak, ahogyan azt kaptuk

Azzal szeretném kezdeni, hogy mondok néhány szót a Szeretet Rendjeiről, melyek a szülők és a gyermekek között vannak, mégpedig a gyermek szempontjából. Ezek a megfigyelések annyira alapvetőek és nyilvánvalóak, hogy nem is vagyok biztos benne, hogy egyáltalán kell-e említeni őket, azonban gyakran megfeledkeznek róluk.
Amikor a szülők életet adnak, mély összhangban vannak emberi mivoltukkal, és önmagukat adják, pontosan úgy, ahogyan vannak. Tehát a Szeretet Rendjei közül az az első, hogy a gyermek úgy fogadja el az életet, ahogy azt kapta. A gyermek nem hagyhat ki semmit az életből, amit kapott, és nem kívánhatja, hogy az másmilyen legyen, bármit megváltoztatva.
A gyermek a szülei. A szeretetnek, hogy eredményes legyen, arra van szüksége, hogy a gyermek igent mondjon a szüleire, úgy, ahogy azok vannak, félelem nélkül, és anélkül, hogy arról képzelődne, hogy másmilyenek kellene, hogy legyenek. Mindazonáltal, másmilyen szülőknek másmilyen gyermekeik lennének. Szüleink az egyetlenek, akik számunkra lehetségesek. Minden más elképzelés csak illúzió lehet.
Igent mondani a szüleinkre, úgy, ahogyan vannak, egy nagyon mély, és erős hatású mozdulat. Magába foglalja, hogy elfogadjuk az életünket és a sorsunkat, pontosan úgy, ahogy a szüleink ajándékozták nekünk, mindazokkal a határokkal, amik ezzel járnak. A lehetőségekkel, amiket kaptunk. A szenvedés bonyodalmaival, a balszerencsével, a családi bűnnel, vagy a boldogsággal és jó szerencsével, ahogy jön.
Szüleink elfogadása, úgy, ahogyan vannak, egy vallásos aktus. Kifejezi készségünket, hogy feladjuk hamis elvárásainkat, amelyek túl- vagy alábecsülik az életet, amelyet a szüleinktől kaptunk. Ez a vallásos megerősítés messze túlterjed szüleinken. Szüleinkre igent mondva, messze túl kell pillantanunk rajtuk. Túl kell néznünk rajtuk abba a messzeségbe, ahonnan maga az élet jön hozzánk, és meg kell hajolnunk az élet misztériuma előtt. Amikor igent mondunk a szüleinkre, úgy ahogyan vannak, felismerjük az élet értelmét, és alárendeljük magunkat.
Kipróbálhatod te is ennek az igen-mondásnak a hatását a lelkedben, ha elképzeled, hogy mélyen meghajolsz a szüleid előtt és azt mondod nekik, “az élet, amit kapok tőletek, hozzám jön, a teljes áron, amit fizettetek érte, és a teljes áron, amit én fizetek érte. Mindennel, ami hozzá tartozik, elfogadom, a korlátokkal és a lehetőségekkel együtt.” Abban a pillanatban, amikor hitelesen kimondjuk ezeket a mondatokat, felismerjük az életet, úgy, ahogy van, és a szüleinket, ahogy vannak. A szív megnyílik. Akinek sikerül ez a megerősítés, teljességet és békét érez.
Hasonlítsd össze ezt a megerősítést, és képzeld el, hogy elfordulsz a szüleidtől, és azt mondod: “Más szülőket akarok. Nem tetszenek az enyémek”. Micsoda illúzió, mintha lehetnénk önmagunk, úgy, hogy a szüleink másmilyenek. Azok, akik titokban ilyesféle mondatokat mondogatnak, elfordulnak az élettől, ahogy az van, ürességet, támasz nélküliséget éreznek és nincsen belső békéjük.
Néhányan attól félnek, hogy ha elfogadják a szüleiket olyannak, amilyenek, folytatniuk is kell a szüleik rosszaságát, és úgy tesznek, mintha az életből kiválaszthatnának egy tetszőleges részt. Ha attól félsz, hogy átöleld az élet teljességét, elveszíted a jót is. Igent mondva a szüleinkre úgy, ahogy vannak, átöleljük az élet egészét is, úgy, ahogyan van.

Egyediség
Van még egy másik, idetartozó misztérium is. Nevezetesen az, hogy önmagunkat egyedinek, egyetlennek látjuk, minthogy mindannyiunkban van valami megismételhetetlen, amiben különbözünk a szüleinktől. És erre különösen igent mondunk, legyen könnyű, vagy nehéz, jó, vagy rossz. Ha világosan látjuk a világot és a magunk életét, akkor látjuk, hogy minden, ami van, és minden, amit teszünk, összefügg. Bármit tehetünk, és bármit visszautasíthatunk, amiért teszünk vagy amit ellenzünk, azért tesszük, mert egy nagyobb, általunk nem értett egészet szolgálunk.
Ha bensőségesen ismernénk ezt a nagyobb egészet, akkor ezt a szolgálatot feladatként vagy hívásként tapasztalnánk, amely sem nem tesz hozzá a személyes teljesítményünkhoz, ha jó, sem nem terhelődik ránk, ha rossz. Egyszerűen szolgálatra szólítanak minket. Amikor ezen a módon tekintünk a világra, személyes hírünk lényegtelen lesz. Leírtam ezt egy beszédben, aminek a címe: Az Azonos
A szellő halkan jön, és suttog,
A vihar lerohan és süvít
Mégis, ugyanaz a szél
és ugyanaz a dal.
Ugyanaz a víz
fürdet és fojt meg
Hordoz és eltemet.
Minden, ami él, használ,
Őrzi magát és pusztít
Egyik a másikat
Mert mindent ugyanaz az erő vezet.
Ez számít.
Kit szolgál a különbség?

Tehát ezek az élet alapvető feltéltelei. Adottság, hogy vannak szüleink és mi gyermekek vagyunk. És az is, hogy ugyanakkor van valami egyedien és személyesen a miénk. Szabály, hogy a gyermekek eleget kapnak, amikor elfogadják azt, amit felajánlanak nekik. Természetesen vannak kivételek, amelyeket mindnyájan megértünk, de a szabály az, hogy amit a szülők a gyermekeiknek adnak, az elég. Lehet, hogy a gyermekek nem kapnak annyit, amennyit akarnak, és nem minden álom teljesül, de a szabály szerint, a gyermekek eleget kapnak.
Összhangban van a rendekkel, ha a gyermekek azt mondják a szüleiknek: “Egy nagy célt adtatok nekem, és ez elég. Elfogadom, tisztelettel és szeretettel.” A gyermek, aki így érez, teljesnek és világosnak érzi magát, nem számít, hogy mi történt azelőtt. Ez a gyermek még hozzá teheti: “Önmagam többi részéről gondoskodni fogok. “ Ez is szép tapasztalat. A gyermek még hozzáteheti: “Most hagylak téged békében élni”. Az ilyen mondatok következménye nagyon mélyen hat. A gyermekeknek szüleik vannak, a szülőknek gyermekeik. Ugyanakkor el vannak választva egymástól, és függetlenek. A szülők bevégezték feladatukat, és a gyermekek szabadon élhetik az életüket, tisztelve a szüleiket, anélkül, hogy függenének tőlük.
Gondoljuk el, mi történik a lélekben, ha elképzeljük, hogy a gyermekek így szólnak szüleikhez: “Amit nekem adtál, először is nem volt megfelelő, másodszor pedig nem volt elég. Még mindig tartozol nekem”. Mit kaptak az így érző gyermekek a szüleiktől? Semmit. És mit kaptak a szülők a gyermekeiktől? Ők sem kaptak semmit. Az ilyen gyermek nem tud elkülönülni a szüleitől. Vádaskodásai és kívánságai annyira a szüleihez kötik őt, hogy habár a gyermekek kötve vannak a szülőkhöz, mégsincsenek szüleik. Tehát üresnek, szükségben lévőnek és gyengének érzik magukat.
Az a Szeretet második törvénye, hogy a gyermekek elfogadják, amit a szülők az életen felül adnak nekik, úgy ahogy van.
A gyermeki méret
Az életen felül, amit a szülők a gyermeknek adnak, és azon felül, amit még a gyermek felnevelés közben adnak, vannak még ajándékok, amelyek saját erőfeszítéseik által halmozódnak fel. Például, az anya tehetséges festő, aki gyönyörű képeket fest. Ez őhozzá tartozik, nem gyermekeihez. Ha a gyermekek csalódottak, amiért ők nem tudnak olyan szépen festeni, habár nincsen meg a tehetségük és nem küzdöttek annyit, megsértik a szeretet rendjeit. Az élet nem így működik. Ugyanez vonatkozik a vagyonra is. A gyermekek, akik jogosultnak érzik magukat arra, hogy szüleik vagyonát örököljék, megsértik a szeretetet. A szeretet akkor működik jól, ha az örökséget teljes mértékben ajándéknak tartják.
Ez fontos, mert ugyanez vonatkozik a szüleink bűnére is. A személyes bűn csak a szüleinkhez tartozik. Gyakran megtörténik, hogy a gyermekek, szüleik iránti szeretetből, felvállalják és cipelik szüleik bűneit. De ez mesérti a szeretet rendjeit. Ezek a gyermekek önhitten olyannal próbálkoznak, amit nincsen joguk megtenni. Például, amikor a gyermek vezekel a szülő hibájáért, a szülei fölé emeli magát, és gyermekként kezeli a szüleit, akikről gondoskodni kell, mintha a gyermekek lennének a szülők.
Nemrégen az egyik csoportban volt egy hölgy, akinek az apja vak, az anyja süket volt. Jól kiegészítették egymást. De a hölgy azt érezte, hogy gondoskodnia kell róluk. Amikor a családját felállította, a képviselője úgy tett, mintha ő lenne a nagy, és a szülei kicsik. A felállításban az anyja azt mondta neki: “Ami az apádat illeti, tudok gondoskodni róla egyedül.” Az apja azt mondta neki: “Az anyád és én jól boldogulunk. Nincsen szükségünk rád.” A hölgy inkább csalódott volt, mint megkönnyebbült. Visszaesett gyermeki méretűre.
Aznap éjszaka nem tudott aludni. Valójában alvászavarai voltak. Másnap megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni neki. Azt mondtam, hogy “azok, akik nem tudnak aludni, néha azt hiszik, hogy fenn kell tartaniuk a látásukat”. Aztán Elmondtam neki Borcherttől egy történetet, ami Berlinben játszódik a háború után és egy fiatal fiúról szól. Éjjel nappal virrasztott halott apja felett, hogy a patkányok meg ne ehessék. Habár teljesen kimerült volt, meg volt győződve arról, hogy köteles virrasztani. Egy barátságos ember azt mondta neki: “Éjjel a patkányok alusznak”. Akkor a fiú elaludt. Aznap éjjel a hölgy is jól aludt.
A szeretet harmadik rendje, hogy tiszteletben tartjuk azt, ami személyesen a szüleinkhez tartozik, és hagyjuk, hogy azt tegyék, amit tehetnek, és amit tenniük kell.
Elfogadás és kihívás
A Szeretet negyedik rendje szülők és gyermekek között az, hogy a szülők nagyok, a gyermekek kicsik. Úgy illik, hogy a gyermekek elfogadnak és a szülők adnak. Minthogy a gyermekek olyan sokat kapnak, szükségét érzik, hogy kiegyenlítsék a számlát. Kényelmetlen érzést okoz, ha elfogadunk azoktól, kiket szeretünk, anélkül, hogy képesek lennénk viszonzást nyújtani. A szüleinkkel szemben sohasem tudjuk rendbe tenni az egyensúlyhiányt, mert mivel ők sokkal többet adnak, mint amennyit valaha is vissza tudnánk adni.
Vannak gyermekek, akik visszhúzódnak a nyomás alól a kölcsönösség felé, az érzett kötelezettség, vagy bűn miatt. Aztán azt mondják: “Inkább nem fogadok el semmit, és szabad leszek a kötelezettségtől vagy bűntől. Az ilyen gyermekek bezárulnak a szüleik előtt, és üresnek és kifosztottnak érzik magukat. A szeretet jobban tudna használni, ha azt mondták volna: “Elfogadok mindent, amit szeretettel adtál". Akkor szeretettel tudna tekinteni a szüleire, és a szülők láthatnák, hogy milyen boldogok a gyermekek. Ezen a módon lehet elérni az egyensúlyt, mert a szülők érzik, hogy elismerik őket, a szeretettel való elfogadás útján. És önként még többet adnak.
Amikor a gyermekek így követelőznek: “Még többet kell adnod nekem” a szülők szíve bezárul. Minthogy a gyermekek követelnek, a szülők már nem tudják őket önkénet szeretettel elárasztani. Ez minden, amit a követelés elér, leállítja a szeretet természetes áradását. És a követelőző gyermekeknek, még ha kapnak is valamit, ez nem éri meg.
Kölcsönösség
A szülők és a gyermekek között a kölcsönösséget az adásban és az elfogadásban azáltal lehet elérni, hogy másoknak adjuk tovább amit kaptunk. A szülők nagyon boldogok lesznek, ha a gyermekek így szólnak: Elfogadok mindent, amit adsz, és ha nagy leszek, tovább adom. A gyermekek nem néznek hátra, amikor ilyen módon adnak, előre néznek. Ugyanezt tették a szüleik is, elfogadták, amit az ő szüleik adtak, és a gyermekeiknek adták. Minthogy olyan sokat fogadtak el, késztetést éreznek, hogy bőkezűen adjanak, és képesek is erre.

Ezt akartam hát mondani a szeretet rendjeiről szülők és gyermekek között.
A tágabb család
Nem csak a szüleinkhez tartozunk, hanem tágabb családunkhoz, egy nagyobb rendszerhez is. Családi rendszerünk úgy viselkedik, mintha egy magasabb funkció irányítaná, amelyet a tagok egymás közt megosztanak. Ezt egy madárrajhoz lehetne hasonlítani. Hirtelen minden madár egy új irányba repül, mintha minden egyes madár együtt mozogna a raj döntése alapján. A családszerkezetben ez a magasabbrendű csoport-funkció úgy működik, mint egy megosztott családi lelkiismeret. Ez a közös lelkiismeret elsősorban tudattalan, és azáltal ismerhetjük fel a rendeket, amit szolgál, hogy mi történik, ha elutasítjuk, vagy megsértjük a követeleményeit. Megmondhatjuk, hogy ki tartozik a családszerkezethez, ha megvizsgáljuk, hogy ki érintett a közös lelkiismeretben és ki nem. A szabály szerint a következők tartoznak a családi rendszerhez:
Minden testvér, beleértve az elhunytakat és az elvetélt magzatokat.
A szülők és a szülők testvérei.
Odatartoznak a nagyszülők
Esetenként a dédszülők közül egy vagy több, ideértve még távolabbi rokonokat is, akik különösen igazságtalan vagy nehéz sorsot szenvedtek el.
Olyanok is a rendszerhez tartoznak, akiknek halála vagy balszerencséje miatt valaki a családból előnyhoz jutott, például a szülők vagy nagyszülők korábbi partnerei.

Az odatartozás joga
Egy alapvető princípiuma van a családrendszernek, amely kimondja, hogy mindenkinek egyenlő joga van az odatartozásra. Sok családban és klánban bizonyos tagokat kirekesztettek, például a nagybácsit, aki a család fekete báránya volt, vagy egy törvénytelen gyereket, akiről senki sem beszélt.
Vagy némelyik tag azt mondja, hogy “Én katolikus vagyok, te meg protestáns, és emiatt nekem több jogom van a családhoz tartozni,mint neked. Vagy fordítva: “Protestánsként több jogom van odatartozni, mert én az igaz hithez tartozom. Kevesebb hited van, mint nekem, ezért kevésbé tartozol oda. A vallás ma már nem számít annyira mint régen, de más tényezők, mint szakma, nemzetiség, bőrszín, nem, igen.
Vagy néha, amikor a gyermek fiatalon meghal, a szülők ugyanazt a nevet adják neki. Valójában azt mondják az elhunyt gyermeknek: Már nem tartozol ide. Találtunk helyetted valakit. Az elhunyt gyermek még nevét sem tarthatja meg. Sok családban az ilyen gyermekeket nem is számítják a testvérek közé, és nem is emlegetik őket. Az odatartozásuk alapvető joga károsodott és megtagadták.

Sokszor az úgynevezett erény miatt, különösen ha néhány családtag azt hiszi magáról, hogy jobb mint a többiek, és magát föléjük helyezi, ezzel tulajdonképpen azt üzenik: Nekünk több jogunk van odatartozni, mint nektek. Vagy amikor csúnyán beszélünk más tagokról, és azt tartjuk róluk, hogy rosszak, ezzel azt állítjuk: “Nektek kevesebb jogunk van odatartozni, mint nekünk. Ezekben a helyzetekben a “jó” egyszerűen azt jelenti: “Több jog odatartozni” és “rossz” azt: “kevesebb jog odatartozni”.

A kirekesztett családtagokat képviselik
A családi rendszer alapvető dinamikája, ami szerint minden tagnak egyenlő joga van az odatartozáshoz, nem tűr sérelmet. Amikor valakit kizárnak a családi rendszerből, a rendszerben felébred a kompenzáció vágya. A kompenzáció dinamikája ahhoz vezet, hogy a kirekesztett, vagy lenézett tagot egy fiatal családtag öntudatlanul képviselni kezd, és tehetlenné válik ezzel az identifikációval szemben.
Például egy házas férfi szerelmes lesz egy másik nőbe és azt mondja feleségének, hogy már semmit sem akar tőle. Találomra felszínes magyarázatokat ötöl ki, hogy igazságosnak tüntesse fel a dolgot, és elintézze az igazságtalanságot, amit a feleségével tett. Később gyermekei lettek új partnerétől, de a lánya karmolta és harapta őt, ismeretlen okból. Kiderült, hogy a lány öntudatlanul képviselte az apa előző partnerét, és ugyanazt a gyűlöletet érezte apja iránt, amelyet valószínűleg az előző feleség érzett, holott még csak nem is tudott az asszony létéről. Ebben egy rejtett kompenzáló erő működését láthatjuk, amely megbosszulja a korábbi tagon esett igazságtalanségot olyan módon, hogy öntudatlanul igénybe vesz egy fiatalabb tagot.
Sokkal komolyabb diszfunkció a családokban – viselkedési zavarok a gyerekeknél, sőt betegségek, hajlamok a balesetre, vagy önpusztító viselkedés – jelentkeznek, ha a gyermek öntudatlanul képvisel egy kirekesztett személyt és keresi, hogy hogyan tudná kielégíteni ennek a jóvátételi igényét. Ez igazságot szolgáltat a korábbi tagnak és igazságtalanságot az ifjabbiknak.

Fogadalom
A fiatalabb családtagokat ki lehet szabadítani a csapdából, ha az eredeti rendet visszaállítják: amikor a kirekesztett tagokat újra visszafogadják a családba és megadják a nekik járó tiszteletet. Például a második feleség azt mondja az elsőnek: “Ez a férfi az enyém, és te fizetted meg az árát. Tisztelem a veszteségedet, és elismerem, hogy igazságtalanság történt veled. Kérlek, légy barátságos velem és a gyermekeimmel”. Ha ezt hitelesen mondják, a mondatok őszintén azt jelentik, ami történt, és megadják az első feleségnek járó tiszteletet. A családállításokban gyakran megfigyelhetjük, hogy hogyan lágyul el az első feleség arca, és azonnal barátságossá válik, mihelyst elismerik. A reakciói megmutatják, hogy ő is odatartozik.
A fogadalom azt is jelenti, hogy a gyermek azt mondja az első feleségnek: “Én csak az apámhoz és az anyámhoz tartozom, mindaz, ami köztetek történt, bármi is legyen, nem tartozik rám”. Apjának pedig ezt mondhatja: “Te vagy az apám és én a lányod vagyok. Kérlek nézz rám, mint lányodra”: Ezek a mondatok, hitelesen mondva, szintén visszaállítják az alapvető rendet. Az apa a lányára mint lányára nézhet, és nem kell az első feleségét látnia benne, és nem kell benne azzal a gyűlölettel és szerencsétlenséggel találkoznia, amit az első feleség valószínűleg érzett. És ha még mindig szereti a volt feleségét, nem kell a szerelmét látnia a lányában. Rá tud nézni, és láthatja és szeretheti a lányát. A lány teljesen szabadon lány lehet, és az apa apa.
A gyermek azt is mondhatja az apának: “Ez az anyám. Nincsen közöm az első feleségedhez. Az anyámat akarom. Számomra ő az egyetlen”. És a lány azt mondhatja az anyjának: “Nincsen közöm a másik asszonyhoz. Semmiképpen nem kapcsolódom hozzá”. Minthogy a lány az első feleséget képviseli, az anya is a másik asszonyt láthatja benne öntudatlanul, így ütközés támadhat közöttük, minthogy riválisok voltak. Amikor a lány azt mondja: Te vagy az anyám és én a lányod vagyok. Nincs kapcsolatom a másik asszonnyal. Téged akarlak anyámnak. Kérlek, tarts a gyermekednek engem”. Így visszaállítja az eredeti rendet.
Az odatartozáshoz való egyenlő jog megsértéséből fakadó sérelmek szintén sokkal komolyabb viselkedési zavarok okai lehetnek. Például, ha egy gyermek meghalt fiatalon a családban, a többi gyermeknek bűntudata lehet, hogy még élnek, holott a testvérük halott. Ugyanígy, érezhetik azt is, hogy előnyben vannak, mivel élnek, és a testvérük hátrányban van, hiszen halott. Arra törekednek, hogy kompenzáljanak, azáltal, hogy csődbe mennek, betegek lesznek, vagy extrém esetben maguk is meg akarnak halni, bár nem tudják, miért.
Ezekben a helyzetekben egyes gyermekek képesek visszaállítani a szeretet rendjét azáltal, hogy azt mondták a halott testvérnek: “Te vagy a testvérem. Tisztellek mint testvéremet. Helyed van a szívemben. Meghajtom fejem előtted és sorsod előtt, bármi is volt az, és elfogadom a sorsomat, ahogy jön. Ezek a mondatok megadják a tiszteletet a halott testvérnek és lehetővé teszik, hogy az élő gyermek büntetlenül az élet felé fordulhasson.

Mágikus hitrendszerek és következményeik.
A betegséget okozó kölcsönösségi szándék mögött egy mágikus hitrendszer keveri a bajt. Nevezetesen, hogy megszabadíthatjuk azokat, akiket szeretünk, szerencsétlenségükből vagy balsorsukból azáltal, hogy magunkra vesszük azt. Például a gyermek lelke gyakran mondja azt a halálosan beteg anyának: “Inkább én leszek beteg, minthogy te szenvedj. Inkább én halok meg, mint hogy te halj meg ”. Vagy amikor az anyát a rendszer erői kifelé tolják az életből, néha megtörténik, hogy a gyermek öngyilkos lesz, abból a mágikus megfontolásból, hogy az áldozat árán az anya szabad lesz és maradhat.
Az anorexiának gyakran ez a dinamikája. Az anorexiás gyermek addig fogy, míg meg nem hal. Elég gyakran az derül ki okként, hogy az ilyen anorexiás gyermek lelkében azt mondja az apjának vagy az anyjának, hogy “Jobb, ha én tűnök el, mint hogy te elmenj”. Ez egy mély, ártatlan szeretet, de ha a gyermek meghal, mit ér vele?
Amikor anorexiás gyermekkel dolgozom, hangosan kimondatom vele ezeket a lélek-mondatokat. Szülei képviselőinek szemébe néz és azt mondja nekik: “Inkább eltűnök én magam, minthogy te elmenj.” Amikor a gyermek az apjára és anyjára néz, amíg valóban látja is őket, már nem tudja kimondani a mondatokat, mert belátja, hogy a halála feldúlná a szüleit. A gyermek mágikus hitrendszere tökéletesen figyelmen kívül hagyja, hogy a szülők is szeretnek, és zsigerből visszautasítanak egy ilyen áldozatot. És azt is figyelmen kívül hagyja, hogy az áldozat teljesen haszontalan lenne.
Amikor az anya meghal a gyermekszülésben, a gyermeknek nehezére esik teljesen magáévá tenni az életet. Segít, ha a gyermek (képviselője) az anya (képviselőjének) a szemébe néz, és azt mondja: “Anya, látom, hogy rettentő árat fizettél azért, hogy én élhessek. Elfogadom az életet, amit adtál nekem, és valami jót hozok ki belőle. Pihenj nyugodtan, tudva, hogy én élni fogok, és az áldozatod nem volt hiába.” Ilyen módon elfogadni az életet a szeretet magasabb szintje, mint a vak szeretet, amely a gyermek lelkében azt mondja: “Anya, egyáltalán nem tudok élni, mert te meghaltál. Túl bűnösnek érzem magam. A magasabb szintű szeretet azt kívánja, hogy feladjuk a mágikus elképzelést, hogy jobb irányba tudjuk változtatni a szüleink életének folyását, ha feláldozzuk magunkat. Azt kívánja, hogy a vak szeretetet, ami szenvedést hoz létre és tart fent, átváltoztassuk azzá a szeretetté, ami gyógyít.
A mágikus hitrendszerek, és a gyermeki szeretet, ami velük jár, a hatalom és felsőbbrendűség beképzelt érzetével járnak együtt. A gyermek valóban azt képzeli, hogy az ő betegsége, vagy halála fel tudja menteni az apát vagy az anyát a betegség és halál alól. A valódi szerénység lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a felfuvalkodottságot leapasszuk.
Férfiak és nők
Most a férfi és nő közötti kapcsolatban lévő Szeretet Rendjeihez szeretnék fordulni. Ez egy olyan téma, ami nagyon közel van hozzánk. Sok ember szégyelli, mintha valami titkolnivaló dolog lenne. Hogy mi teszi férfit és a nőt különbözővé, valóban különbözővé, gyakran gondosan rejtve van. Vagy az is mondhatnánk, hogy védelem alatt áll. Ez a legsérülékenyebb pontunk. Ez a szégyen helye, a szégyené, ami egy kincset véd a beszennyeződéstől. Ez az a pont, ahol a legtámadhatóbbak vagyunk.
Néha becsmérlpen beszélnek az “ember szexuális hajtóerejéről”, és elfelejtik, hogy ez az alapvető erő, a legmélyebb erő, ami vezeti az életet, és biztosítja a folytonosságot. Ez az az erő, ami a saját szolgálatába állít minket, akár akarjuk, akár nem. Ha a házasságra és a gyermekvállalásra vontakozó döntés valóban racionális lenne, senki nem csinálná. Az emberek azért csinálják, mert a természetes alkotóerő a szexualitásunkban fejeződik ki. Ebben a hajtóerőben a világlélekkel a legmélyebb összhangban vagyunk. A szexuális erő a legmélyebb ok. Minden más motiváció és racionális tényező elhalványul ezzel az erővel összehasonlítva.
A Szeretet Rendjeinek első elvárása férfi és nő között, hogy a férfi elismerje, hogy hiányzik neki az, és szüksége van mindarra, ami a nő, és akármilyen erősen próbálkozik, nem tudja elérni azt, amije a nőnek már megvan. És a szeretetnek szüksége van arra, hogy a nő elismerje, hogy hiányzik neki az, és szüksége van mindarra, ami a férfi, és akármilyen erősen próbálkozik, nem tudja megszerezni azt, amije a férfinak már megvan. Ez azt jelenti, hogy egyikük sem teljes, és ezt elismerik.
Amikor a férfi elismeri, hogy nőre van szüksége, és rajta keresztül lesz férfivá, és amikor a nő elismeri, hogy szüksége van férfira és, rajta keresztül lesz nővé, akkor közös szükségletük mélyen összeköti őket egymással. És ez a kötés férfi és nő között lehetővé teszi, hogy a férfi a nőiességet megkapja a partnerétől mint ajándékot, és a nő a férfiasságot megkapja a partnerétől mint a férfi neki szóló ajándékát. Bizonyos körökben a férfiakat bátorítják, hogy fejlesszék magukban a nőiességet, és a nőket, hogy fejlesszék magukban a férfiasságot, gondolva, hogy ez jó. De képzeljük el a kötést egy olyan férfi és olyan nő között, akik közül a férfi kifejlesztette magában a nőiességet, és a nő a férfiasságot. Minthogy nincsen szükségük egymásra, milyen lesz a kapcsolatuk mélysége? De ha ellenállnak a kísértésnek, hogy kifejlesszék a másik nemet magukban, az egymásra való igényük együtt tartja majd őket.
Kötés férfi és nő között
Amikor a férfi és a nő a szó szoros értelmében elfogadja egymást mint férfi és nő, szerelmük testi értelemben való megerősítése feldoldhatatlan kötést teremt. Ez a kötés nagyon más, mint amit az egyházak a házasság felbothatatlanságáról szóló erkölcsi tanításokban mondanak. A házasság elhálása olyan kötést teremt, ami független a házasságkötés, vagy bármilyen rítus vagy ceremónia meglététől.
A kötés létezését a hatásaiból ismerhetjük fel. Pédául ha egyesek könnyelműen elhagyják a partnerüket, akihez ilyen módon kötődnek, nehéz lesz számukra bármelyik új partnerüket megtartani. Az új partner érzi a kötést, és nem érzi magát szabadnak arra, hogy igényt tartson az új partnere, és arra sem, hogy nyitott és érzékeny legyen. Például egy nő titokban úgy érzi, hogy ő jobb, mint a férje az első felesége, és meg van győződve róla, hogy boldogabbá tudja tenni, mint a volt feleség. Azonban néhány év múlva nem képes intim életre vele. Így hát, tudat alatt elismerte férjének első kötését a volt feleséghez, és a saját hűségét is az elaső asszonyhoz. Ő is elveszíti a férjét, mint azt az első asszony tette.
A családállításokban azt látjuk, hogy a második feleség egy kis távolságot tart az új férjtől, nem tudja elfogadni őt teljesen, minthogy az már kötődik a másikhoz.
A kötés mélységét is a hatásai alapján ismerhetjük fel. A szabály, hogy az első szerelem vége a legnehezebb, a legfájdalmasabb. Az elkülönülés könnyebb a második, még könnyebb a harmadik kötés esetében.
A kötés nem egyezik meg a szerelemmel. Néha megtörténik, hogy a kötés nagyon mély, jóllehet, a szerelem nem nagy, vagy van egy nagy szerelem, de a kötődés kicsi. A kötődés a szex fizikai aktusa által jön létre. Emiatt nagyon gyakran létrejön incestus vagy erőszak esetében is. Ha az incesztus vagy erőszak áldozata a későbbiekben egy erős kötésre vágyik, ezel az első kapcsolattal jól kell bánnia. Az első kötés negatív hatása csökken, ha felismerik, és a partner, még ha erőszaktévő is volt, megkapja a tiszteletet. Ha az első kötést gyűlölik és aljas dolognak tartják, ez későbbi, jobb körülmények között való kötődés útjába áll.
Hierarchia
A férfi és nő szerelmének gyümölcsei a gyermekek. Van egy olyan rejtett rend is, ami fenntartja a szeretetet a gyermekek között, a helyüket a családi hierarchiában. A családi hierarchia az idő folyását követi, azt, amely az előzőleg érkezőktől a később érkezők felé tart. A családban a szülők előbb voltak ott, mint a gyermekek. Férfiként és nőként egymás iránt érzett szerelmük családot hozott létre, és korábban volt, mint a szülőként gyermekük iránt érzett szeretete. Némely családban a gyermekek mindkét szülő teljes figyelmét magukra vonják. Az ilyen családokban a szülők már elsősorban és mindenekfölött egy pár, hanem inkább elsősorban és mindenekfölött szülők, és gyermekeik általában szenvednek.
Amikor a szülők szerelme, mint férfi és nő, megőrzi az elsődleges fontosságát, a gyerekek nagyon jól és biztonságban érzik magukat. Az ilyen családokban az apa hallgatólagosan azt kommunikálja a gyermek felé, hogy “olyannak látlak, amilyen vagy, de látom anyádat is benned, és még jobban tisztelem és szeretem őt, mint eddig”. És az anya is ezt kommunikálja a gyermekek felé: “olyannak látlak, amilyen vagy, de téged látva az jut az eszembe, hogy mennyire szeretem és tisztelem apádat, mert őt látom benned is”. És a szülők azt kommunikálják egymás felé, hogy “amikor a gyermekeinket látom, jobban szeretlek és tisztellek, mint eddig”. Így a szülők gyermekeik iránti szeretete a párkapcsolatukban lévő szeretet folytatása lesz, de a szülők egymás iránti szeretete példa marad, és a gyermekek szabadnak érzik magukat.
Manapság sok család második vagy harmadik család. Például amikor és férfinal és a nőnek is volt előző kapcsolata, és a gyermekeiket magukkal hozzák az újba. Mi is az elsődlegesség rendje ebben az esetben?
A szülők már azelőtt a gyermekeik szülei voltak, mielőtt párrá lettek volna. Szeretetük nem egymás iránt, mint férfi és nő iránt érzett szeretetének folytatása, mivel már szülők voltak, mielőtt egy pár lettek volna. Az ilyen helyzetekben az új partnereknek fel kell ismerniük, hogy a gyermekek iránti szeretetük előbb érkezett az új partner iránti szeretetnél és a nagyobb szeretet és a nagyobb kötődés a gyermekekbe áramlik és – természetesen – a gyermekekben az előző partner felé is. Ha mindkét partner elfogadja a szeretetnek ezt a hierarchiáját, a szeretetük virulni tud.
De ha egyik vagy másik partner azt mondja, hogy “én akarok az első lenni, meg akarom előzni a gyermekeidet”, akkor a szeretetük veszélyben van és nem tarthat sokáig.
Ha a pár a gyermekeit az új kapcsolatba hozza, és azután közös gyermekük lesz, a sorrend az, hogy először a gyermekeik szülei voltak, aztán pár, aztán a gyermekeik szülei közösen. Azok a párok, amelyek az időbeliség sorrendjét tiszteletben tartják mint relevanciát a kapcsolatukban, elkerülhetnek és megoldhatnak egy nagy konfliktushelyzetet a párkapcsolatban.
Ígyhát röviden kiemeltem néhányat a fontosabb rendek közül, amelyek működését megfigyeltük férfi és nő között. Végezetül hasznos megemlíteni, hogy megvannak a szeretet rendje gyermektelen párok között is, beleértve a homoszexuális párokat.

Megjegyzés küldése