Új írás híján hadd kerüljön ide egy régi, ha már a ma reggeli ködök láttán eszembe jutott:

Kőmadár énekel

holnap majd a hegyre száll a köd

kezünkről

arcunkról

és szívünkről

hazaimbolyognak majd az árnyak

vigyázzunk hát

ha eljön a nappali arcú halál

sirassunk hallgatagon.

Tulipánba hajló szívünket

nem remegteti már a fagy

és szivárvánnyá szelídül a szél

mikor a félelem

földre hajított köntösét

fehérre mossa

az eső