Unikornis 6.

A Sárkányok születése

Azon a napon, amikor az Unikornis a kopár sziklából megnyitotta az élet bugyogva feltörő forrását, a végzet magvai már el voltak vetve.
Mert midőn azon fényes vizek kiárasztották termékeny nedvüket, beömlöttek a sötét hasadékokba, és lecsöpögtek a rejtett, lángoló barlangokba, amik a hegyek lábainál rejtőztek. Ott, azon mélységes üregekben a szentelt vizek életadó árama először tette lehetővé egy lény életre keltését.
Ilyenformán született a tűzben és a sötétségben a Sárkány.
Az ő természete viseli örök bizonyságát ama nehéz születésnek, s azóta sincs még egy lény, amelyik hasonló erőt és ravaszságot birtokolna. Az első sárkány Yaldabaóth volt, (bár hívták Tiámatnak is, s még sok más néven emellett)
Félelemetesen volt megalkotva, éber, fedetlen szemekkel; elsőnek pedig rezzenéstelen tekintetét saját képmására vetette, mely a sötét vizeken tükröződött.
Rajongott önmagáért, és ez a titkos kéjelgés önnön alakjával örök időkre elpusztította a szívét.

Yaldabaóth pedig kifejlődvén keletkeztetett hozzá hasonlókat.
Megszületett Nagamat és Kaliyat és Orkus, Tarasque és Serpens és még sokan mások.
A sárkányok sokféle méretűek és formájúak, mind fürgék és intelligensek, és tudásra szomjaznak. Míg az Unikornis a Teremtő titkainak megsejtésére törekszik, hogy még tökéletesebben ismerje az Alkotót, a Sárkány is sóvárogva kutatja a Teremtés s önnön létezésének rejtélyét, hogy ezáltal uralja az egész világot és legyőzze a halált.

Nos, Yaldabaóth és leszármazottai hevesen gyűlölik az Unikornist elsőszülöttsége miatt, s hogy létük hozzá kötődik, hisz a sárkányok nem önalkotók, és ezt tudják is. Ez lett örök veszedelme az Egyszarvúnak: az tette állandóvá a szándékot az elpusztítására, hogy nem lehet hosszabb életű egy utána jövő, ő a lények között a Legidősebb.

Az Unikornis ellenőrzi a világ összes uralmát, és így árnyékban és gyengülő fényben végül szembe kell szállnia a féreggel. Nincs lény, aki felülmúlná az Unikornis gyorsaságban és bátorságban, de mérhetetlen és körmönfönt a tudása a Sárkánynak. Csavaros elméjével gondolkodásának útvesztőjébe csalogatja, ahol az Unikornos elidőz, arra következtetve, hogy egy ilyen intelligencia nem lehet teljesen megváltás nélkül. Így a Sárkány fokozatosan véget nem érő vitába vezeti, míg kiszipolyozza az erejét és a fényét. E fénytelen csarnokokban az Egyszarvú végzete közeledik, s csak amikor azon az ösvényen lépked, mely az ő természete ellen való, veszi észre, hogy mily félelmetes helyzetbe került.

Akkor az Unikornisnak át kell kelnie egy keskeny ösvényen. Az egyik oldalon a gyűlölet várakozik, a másikon a jéghideg kétségbeesés. Mindkettő bukáshoz vezetné; ha megadja magát a gyűlöletnek, az ellensége eszközét ragadná meg, és elpusztulna a tüzében. Ha megfutamodik, kétségbeesve és kimerülten legyőzetne, tönkretétetne és elpusztulna. Zűrzavarba csalva, az Unikornis kezdettől fogva ismeri a félelem jeges érintését, szenvedvén a halandó embertől; az egyetlen félelem ez, amit valaha is ismerni fog. De ha állhatatos, a győzelmet még mindig kivívhatja.

Nagyszerű intelligenciával és a legnagyobb szeretettel fel kell ébrednie álmából, és habozás nélkül át kell szúrnia a Sárkányt a Spirális Szarvával.