Családállítás & Személyiségintegrációs tréning

Személyiségintegrációs tréning, azaz, személyiségintegrációs családállítás: Emeljük ki és viseljük ékszerként az ékkövet ahelyett, hogy a hátunkon cipeljük a bányát...

Alkotás: tűzzománcok, grafikák, festett kövek, falevelek, fotók, cserépjátékok, írások és más munkák.

Szövegek: a belső kapu napi használata az alkotásban, az életben, a munkában és a közösségben.

Email: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com
Telefon: 0670 590 6972

2011. április 30., szombat

Ezek azok

a szituációk, amikor rövid időre meghalunk, és hagyjuk, hogy az alvilág istenei a mérlegre tegyék a szívünket egy tollpihe ellenében. Megmérik, hogy életünk során mennyit kell még lefaragniuk belőle (mivelhogy  mi nem adjuk oda önként) - és az eredményhez hozzá igazítják a sorsot.
Nem vagyok jó, de követek egy belső fonalat, és ehhez a helyzethez érkeztem. Vesztettem? Bizonyos értelemben igen: most történik szívem egy túlsúlyos csücskének lefaragása. Elfogadom, hogy részemről is ez egy áldozat, bár önként nem adtam volna oda, így nem tudom, hová számít. Hogy előre láttam, és most elismerem a magaménak ezt az időt, nem ment meg a fájdalomtól, amivel jár.
Az öndefiníció újrafogalmazásához vezető élmény azonban sorsesemény.
És: biztos, hogy én vagyok a maradék is, és erősebb, teljesebb, mint valaha voltam.

2011. április 29., péntek

Alkotás

véletlen - mint önmagát korrigáló folyamat. Igen, vagy nem?

Bottyán Katalin, 2011. április 29., 6:06
"A véletlent általában egy önmagát korrigáló folyamatnak tekintik, amelyben az egyik irányba történő eltérés ellentétes irányú eltérést idéz elő, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Az eltérések valójában azonban nem korrigálódnak". - Részlet Sári gazdasági pszichológia dolgozatából.

Az önmagát korrigáló folyamatot úgy érthetik, hogy a "reális" valóság (=megszokott sémák)  irányába korrigálja magát, holott nem: az absztrakt valóság az, ami a véletlenen át korrigálja a világképünket. Ez fontos. Amikor a véletlen "betör" a rendezett, biztonságos valóságba, (ami, mint tudjuk, egy agyi konstrukció, amihez hozzá alakítjuk az identitásunkat, ezzel együtt a személyiségszerkezetünket, a zsigeri reakcióinkat, azaz, a világképünket, és ezt folyamatos döntésekkel, értelmezési technikákkal fenn is tartjuk a végsőkig) szóval, amikor a "véletlen" betör ebbe a konstrukcióba, és kicsit megbolygatja, akkor van lehetőségünk újra szétnézni, és megragadni egy magasabb valóságképet. Ha ezt elfogadjuk, érdekes jelenség következik: helyettünk a környezetünk lesz az, ami manipulatívan, vagy akár erőszakkal figyelmeztetni kezd bennünket a helyes magatartásra: a világ visszarendezésére, mert ha mi nyitottak vagyunk, az ő rendezett életük is kinyílik, amit nem biztos, hogy vállalnak. Mégis, apródonként, megváltozik a világ, ha merünk utazni a véletlen hullámain.

Itt jön be, ami körül régóta forognak a gondolataim: a valóság részecske (rendezett, strukturált) és hullám (áramlatszerű) természete mélyén egy rezgés van, aminek a forrása, nos, ez az a bizonyos kapujanincs átjáró.

Viszont a véletlen érzékelése egy pillanattal hamarabb (intuíció) létezik, és hasznos képesség. Segít, hogy a kiszámítható, "rendes" világon túlnézzünk egy nagyobb igazságra, és kicsit kézbe kapjuk a sorsot.

2011. április 3., vasárnap

Zeneiség a madárhangokban, madárhangok a zenében

Égerházi Réka: Zeneiség a madárhangokban, madárhangok a zenében
Messiaen - Le merle noire (kotta)

Sajnos, hanganyagot itt nem tudok megosztani, de érdemes meghallgatni is.

Ami a fenti szakdolgozat plusz értéke: diplomázó nagylányom írta :-)

 Mostmár tudom azt is: ilyen érzés, hogy a madarak iránti elmúlhatatlan kötődésemnek, vagy bárminek, ami lelkem legmélye számára ilyen szinten fontos, folytatása van.