Bűntudat, félelem, szegénység, áldozattá válás, trauma, féltékenység, harag és a többiek: lelki alvilágunk lakói. Minél többen vannak, annál rosszabbul vagyunk. Fényes pillanatainkat beárnyékolják, szép arcunkon foltot hagynak, legszebb terveinket aláássák, örömünk, sikerünk miattuk nem teljes és nem őszinte.
Mindaddig, amíg meg nem tudjuk, honnan jönnek, nem tudjuk az okokat megszüntetni.
A magyar népmesében Zöld Vitéz és Virág Péter nap mint nap megküzd a pici fekete katonákkal, amik a selyemrétet tönkreteszik. De azok csak nem akarnak elfogyni. Minden nap legyőzik őket, s azok minden nap újra keletkeznek.
Mindaddig, míg meg nem találják és le nem győzik a fekete öregasszonyt, aki óriási vetélőjén folyamatosan szövi és küldi a selyemrétre a pici fekete katonákat.
Lényünk tudatos, az alvilágba tekinteni képes részét, melynek erőállata a bagoly, félelem vagy tisztelet veheti körül. Pallasz Athéné, vagy Lilith, vagy a magyar népballada Bagoly Asszonya.
Hadd ajánljam figyelmetekben egy korábbi írásomat:
