Női harag

 Ezt a nehéz témát kezdjük a gyógyírek legszelídebbekével, majd elmélkedjünk rajta filozófiailag és az archetípusok, mítoszok szintjén. Lépjünk át innen az állításokban tapasztalt haraghoz, keressük meg ennek mélyebben fekvő célját. Majd emeljük ezt a témát az alkotásba, s adjuk át ….

A harag, agresszió növénye a Bach virágterápiában a Magyal. Esszenciája szeretetvesztés esetén szükséges: a harag Edward Bach szerint a szeretet alacsony rezgésszámon.

A harag a szeretet hiánytünete és különösen a szerelemé.

- A női harag generációs mintája véleményem szerint tehát abból keletkezik, hogy az alapból adó és önfeláldozásra hajlandó női erő – nem számításból, hanem az adás és kapás energetikai törvényére alapozva – bizalomra hajlik és sokat képes megelőlegezni a férfinak. Valamiért úgy alakult, hogy a nő az, aki többször adott önként, talán mert helyzete stabilabb volt a neolitikus társadalomban, sokkal egyenletesebben, kiszámíthatóbban termelte és így nagyobb bizalommal tudta megosztani a javakat.

A férfi a történelem során egyébként is gyakran távolodott el az otthontól fizikailag: vadászat, háború, kereskedelem miatt, ugyanis ő ezen az úton tudta a megfelelő viszonzást nyújtani a helyben értéket termelő: növényt termesztő, kézműves, tűzőrző, gyermeknevelő asszony számára. Tehát ez az eredendő minta minden nő számára természetes: a férfi elmegy, de gazdagabban, erősebben visszatér. Kell is, hogy ilyen legyen, mert ha nem így tenne, otthon ülne, akkor nem tudná hogyan viszonozni a női erő adományait. A női erő adományai egyenletesebbek és stabilabbak, a férfi erőé egyfajta kiszámíthatatlanabb ritmusban érkeznek, nagyobb szélső értékekkel.

Ezeket a nagyobb ajándékokat a nő az ünnep megteremtésével és celebrálásával tudja viszonozni, valamint a gyermekkel, akit ő ad a férfinak a belé vetett magért cserébe. A gyermek vállalásával, megszülésével a nő teljesen kiszolgáltatottá válik, mint a mag a földben, vagy a férfimag a női méhben, akinek el kell tűnnie a sötétben, s majd csak később tud megmutatkozni, teljesen más formában.

Itt kapcsolódik össze a férfi és a női misztérium, mindketten ugyanezt tapasztalják. Nagyon szent, éppen ezért ennek a misztériumnak a sérelme nagyon fájó dinamika, mély sebet hagy.

A növénytermesztő kultúrákban az egész életmód ezen az elven alapult: a magot elvetik a földbe, és többet vagy minőségileg másat aratnak, mint amit elvetnek. Ez az egyszerű biológiai törvényszerűség a kultúra teljes spektrumát áthatotta. Megjelent például a vallásban a meghaló és feltámadó istenek tiszteletében, Indiában Szítá, Mezopotámiában Inanna és Istár, Görögországban Koré (Perszephoné) kultuszában és napjainkig él a kereszténységben is. Ugyanezért érvényes a mítosz férfi és női istenekre is.

Éppen azért, mert annyira ősi és összeszövődött az emberiség történetével, ez a kölcsönös kapcsolat a létezés alapjait alkotja. Ez a szép ősi kapcsolat energiahiány esetén megbillenhet, ilyenkor bármelyik fél kénytelen lehet ideiglenesen többet adni, többet vállalni, szeretettel kiegészíteni a másikat. Idáig nincsen is probléma, ha az egyensúly később helyreáll. A harag ott keletkezik, ahol az ajándékot visszautasítják, vagy elfogadják, de nem méltányolják, figyelmen kívül hagyják, vagy egyszerűen csak elveszik a viszonzás szándéka nélkül.

A női harag tudásom szerint nem létezik önmagában. A férfi kell hozzá. Viszont gyakran, vagy talán mindig mutat a női energia meghasadására: amikor a kapcsolatban megjelenik egy, a férfihez tartozó másik nő: a férfinek vagy az anyja, vagy az előző vagy egy újabb párkapcsolata.

A mítoszokban sohasem az a harag forrása, hogy kevés az anyagi ajándék, amit a nő a férfitől kap, ha a férfi is mindent megtesz a közösségük a kapcsolat vagy a család érdekében, akkor az ajándéka elegendő. Inkább a cserbenhagyottság, az elfordulás, az eredendő egyensúly megsértése az, ami a bosszút felébreszti. A lélek mélyének félelmetes, romboló erői nyilatkoznak meg itt, de szintén biztosak lehetünk benne, hogy segítő szándékkal, az eredeti rend helyreállítása érdekében.

Véleményem szerint ezek a sötét „istennők” egy nagyon régi, már elfeledett, de változatlanul érvényben lévő törvény nevében lépnek fel, ahogy a görög mitológiából is kiderül. Az eredeti rend egy női rend volt, sokkal tágasabb terekkel, dimenziókkal, kevesebb korláttal és nagyobb erőkkel, mint ezt sok szent szöveg közli, őskáosznak hívva ezt az időszakot. (Újra született ez a zabolátlan istenek, például Dionüszosz kultuászban. Erről Ariadné története kapcsán hosszasan lehetne beszélni.) Ma már mi sem bírnánk el ennek az ősi időszaknak a törvényeit, azonban valamikor ez volt a jogszerű, és fénynek számított, ezt el kell ismerni valahogy, ha nehéz is. (Az olümposzi 12 előtti női istenek, anyák gyakran sötét erőkként jelennek meg. Hogy valamikor nem ilyenek voltak, a nevük jelzi: Pl. Erinnüszök (bosszúállás istennői) Eumeniszek = nyájasak néven is neveződnek. Koré, a mag (=leány) Perszephonéként, az alvilág istenének feleségeként pedig éppen ellenkezőleg félelmetes úrnőként jelenik meg. Az indiai mitológiában Shakti, a női erő széles spektrumon nyilvánul meg: Kálí, Durgá, Párvatí és más neveket viselve. Itt szerintem nagyon gyönyörű az a jelkép, és nagyon is a női harag témájához tartozik, hogy ábrázolásain tigrisen lovagol – azaz, uralja a harag, az agresszió energiáit.

Nagyon mélyre megy Lilith legendája, a sumér teremtésmítosz és társaik. Itt nagyon figyelmesnek kell lenni. Az a benyomásom, hogy e szörny/démon női lények alaposan eltorzított ősképek. A mikrokozmosz állításomnak az volt a legszebb része, hogy Lilith rehabilitálódva helyet foglalt az „elfogadott” istennők (Hold és Vénusz) között. A gyermekpusztító Lilith démonizált képe az első, egyenrangú nő megtagadásának ősképe, mint sok elemzés állítja. Akárhogy is, megtagadása tényleg ilyen eredményekkel jár: a spontán magzati halálok és különösen a művi abortusz a női harag legrettenetesebb önmegtagadó megnyilvánulásai és napjainkban nagyon sok van belőlük. (l. Médeia történetét). Mindezek mögött ott van egy lefátyolozott történet, amit jó lenne fénybe állítani.

A családfelállításokban úgy látom, a harag mint egy vezérlő mágneses erő áramolva kapcsot képez a két lény között, akiknek elszámolnivalójuk van egymással és mértéke remélhetőleg kisebb, mint a sérelem nagysága volt. Ha a harag eléri a célját, a szeretet újra áramolhat. Ez a nagy nagy értéke, és véleményem szerint ezért veszik át egymástól a család tagjai generációról generációra, értékes ajándékként, reménykedve, hogy valamelyik leszármazott majd rájön, hogyan kell használni és mire jó. E nélkül a logika nélkül nehéz lenne megérteni, hogy az az eredendő intelligencia, ami a világot alkotta, miért enged ilyesmit meg, miért nem adja az elengedés eszközét a kezünkbe.

Behunyom a szemem.

Sötét, sötét...

nem lehet mindent csak úgy megbocsátani.  

Vannak dolgok, amikért, és vannak kérdések, amikre egyszer csak felelni kell.  

Az ilyen tény megtámadja az energetikai stabilitást és változást generál a kapcsolatban.

Ha egy ilyen tény a kötelékeink valamelyik, elég mélyen rejtőző pontjára telepszik, már csak a nagyon erős, tartalékul szolgáló szeretettel érhető el.

És van, hogy a rend visszaállítására tett erőfeszítések annyira kimerítik ezt az tartalékot, hogy megbomlanak maguk a kötelékek is és visszafordíthatatlanná válik a változás.

Bánat, fájdalom, harag és félelem  dolgoznak rajtam, ők alvilágom istenei.

Általuk később majd könnyebb leszek, de ez most csak a tökéletlenség, a maradvány-lét érzete, a zuhanás.

Elszakadás az otthonosnak, valósnak tudott én - és mi képtől, ami az új pályára való találás rémisztő előfeltétele.

Születés, születés

Halál, halál

Ha ilyen a halál és ennyire keveredik az élettel, akkor mennyi élet lehet a halálban?

Na, ilyenkor kell új energiaforrásokat felfedezni.

Ne félj,

szükségemben sem lopok tőled.

Mástól sem lopok.

Hagyom, hogy egy engem kereső erő legyen a támasz, iszom a forrásvizet.

Kérlek, te se lopj.

Elégedjünk meg azzal, hogy a félelmünkből keletkezett tükör előtt állunk, félünk, mert látjuk, hogy felek vagyunk.

Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom pillantásomat.

Ebből a másik nézőpontból látom, hogy a fenti tapasztalattal egyidejűleg szívem milyen erőkkel készíti és varázserőm mennyi gonddal díszíti kozmoszomat, a szeretet helyét.

A hosszú, hideg, havas január számomra mély belső utakat hozott, csendes befelé fordulást és igényt az alapvető változásra. 

Azt tapasztaltam, hogy lényem egy része rázkódik, kalimpál, míg egy másik része, ami sokkal lágyabb és mégis erősebb, nagyobb, kiterjeszti nyugalmát és megemelkedik. Eltakarja, elfedi, jelentéktelenné teszi azt, ami még nem régen is fontos, központi kérdés, bár most úgy tűnik, csak külső kéreg volt az életemben. 

Figyelve a folyamatot egy szelíd és bölcs neptuni erőre, az ősvizek erejére találtam, és ahogy belső szemeim előtt engedtem körvonalazódni a képeket, tanításaival megérkezett a múlt :) Lemuria békéje, transzcendenciája, harmóniája, lágy rendje mutatkozott meg. Örömmel kapcsolódom ezekhez az emlékekhez. 

Tovább dolgozva a folyamaton, illetve engedve, hogy a folyamat dolgozzon rajtam, régi sebek, mint lelkemre vetülő sötét árnyékok is tudatom elé kerültek. Ezeket az akarat, a logika,  az életösztön csak kizárni, lezárni tudta, azonban a most megérkező vizes erő leáztatta a tiltó címkéket, sőt, behatolt a lezárt héj alá és magával az ott lévő emlékkel kapcsolódott. 

Kiderült, hogy a mélyben magok vannak, melyek erre a tavasz-szerű hívásra vártak, s arra, hogy megmutathassák a bennük őrzött minták, kódok alapján a kibontakozást teljes szépségükben. 

Ez is egy személyiségintegráció :) Elfogadás, engedés, a ködös félelem sérült neptuni energiájának gyógyító esszenciává való transzmutálása. 

Most pedig eljött az idő, amikor újra szeretettel várunk a Grál házban egy állítói napra február 20-án 9.30-kor. 

Jelentkezéshez és további információkért kérlek, írj emailt: szintagralban@gmail.com

Szeretettel: Kati

Az aranyló ősz, a kút és a mélység

Az aranyló ősz, a kút és a mélység. 

A kácsi forrás jó néhány éven keresztül kedves hely volt számomra. Egy régi őszön fotóztam a forrás körül kiépített kútba hullott lombokat. Néhány levél éppen akkor került a vízbe, s körkörös gyűrűket vetett. A víz mégsem vált zavarossá, mélyén jól látszanak a tarka kavicsok. 

Szemlélődés, számvetés, összegzés, mélybe merülés, tükröződés, tisztulás, fényfoltok és árnyékok a káva belső oldalán. 

A népmese mostohaleánya a kútba lép elejtett orsójáért. Lent a mélyben szőlőtőkével, körtefával, kiskutyával, kemencével találkozik, amelyek mind csapzottak, elhanyagoltak, gondozásra szorulnak. A leány együttérzően és segítőkészen fordul hozzájuk, rendbe teszi, amit rendbe kell, s nem várva hálára tovább indul útján. A kút mélyének tündér-öregasszonya fogadja házába, ahol nap mint nap hét szobát kell kisepernie. Az utolsó, nyolcadik szobába nem mehet. 

A leány szót fogad, s seper, seper, amíg gazdája azt nem mondja, véget ért a szolgálata: együtt mennek az utolsó szobába. Itt gyöngyök, arany, gyémántok várják: meghempereg bennük, s azt, ami ráragadt, magával viheti, csodálatos kincseket szerezve. 

A kijáratnál természetesen visszakapja orsóját is, amiért ezt a kockázatos utat vállalta. 

Hazafelé menet újra találkozik a kemencével, a szőlővel, a körtefával és a kiskutyával is, akik azóta már ajándékokat készítettek a számára.

Kincsek, bölcsesség, megtisztulás és jó szerencse kíséri tovább egész életében.

Kell-e fordítani ezt a történetet, megmutatni az analógiát a saját lényünk mélyben, árnyékban rejlő személyiségrészei, s a mese gondozásra szoruló kis szereplői között. 

Kell-e emlékeztetni magunkat, hogy a nagy átváltozás a lélek csendes, egyszerű hétköznapi munkájának gyümölcse. Ez nem a kút tükröt tartó felületén, nem is a fenekén, hanem egy még mélyebben lévő, transzcendens házban, a generációk, vagy akár más dimenziók terében- otthonában vállalt szolgálat során történik.

Ha szeretnél állításra jönni, kérlek, kérj időpontot a szintagralban@gmail.com email címen.

Tavasz, vizek

1.
Már lefutottak a mátrai olvadó hó vizei, amelyek ezüstszürke árral rohantak végig a patakok medrében. Ez a tavaszi, máskor nem látható vízszín a hideggel, és a közeli tél hangulatával keveredik még, de sebessége és ereje elhozza a visszavonhatatlan tavaszt. A sodrás hangja erős, behallatszik a konyhába. Kinézek a kerítés fölött – közvetlenül alattam vágtat a patak. A víz rengeteg követ, habot, száraz növényi gallyakat hoz magával, de tovább is viszi mindet. Ahogy jöttem hazafelé, láttam, hogy a hegyek oldalán kis vízfolyások csorognak lefelé, és a völgyekben tócsák csillognak. Sár van, de gyönyörű, ahogy e kis, sehová nem vágyó vizek tükrében színesen fénylik az ég. Ők felfelé vágynak. A falu házai fölött gomolygó füsttel keveredik a pára, s ha egy percre kisüt a nap, az óvatos melegtől gőzölög minden.

2.
Ha kimegyünk a hegyre, a patak mellett megyünk. Már újra átlátszó és a szokott módon sötétlik a víz. A növények többsége őszi és téli színű, barna még, de a parton egy-két sárga martilapu virág már kinyílt. Letérünk az útról, felfelé tartunk az irtáson a nagy kövek között hegyikristályt gyűjteni. Itt már száraz a talaj, és néhány kis növény is zöldell. Egy-két marék csalánlevelet gyűjtök a holnap reggeli teának a martilapu virágok mellé. Nem messze van egy kis, csak néhány ember által ismert forrás, ide elmegyünk még vízért.
Az évkörben ez az időszak, a Földön ez a hely az otthonom.

Szép fehér fa fehér fényben

arany árnyak rejtekében

türkiz fenyők gyűrűjében

föld-emlékű mély erdőben

újra csírázó időben

szívem emlékezetében

jelek jelezte kedves úton.

Miért jó a hegyen lakni télen?

Mert reggel a hátsó kerítésen kihajolva észreveszed, hogy éjjel egy angyal pihent meg a patakon 

(és észreveszed, hogy az áramlat a szívben a legerősebb, ahonnan a fej felé tart)

 Mert a bejárati ajtód fölötti eresz megvédi a gépedet, ha karácsonyi képeslapot akarsz fotózni

 Ha már reggel nem csak érzed, de látod is, hogy fogai vannak a fagynak

 De nem fázol, mert elég a véredben az oxigén, hiszen a levegő, amit beszívsz, kristálytiszta

Mert ilyen

Iseum

A mulandóra lehull a fátyol
az örök mutatkozni akar
Ezüst sugárral int az ünnep
rózsánk érinti arany vihar
az Úrnő felnyitja szemünket.

Szerencsére, még azt is megvárta, míg elővettem a fényképezőgépet, és megfelelő fényviszonyok közé mentünk.

(Igen, egyik kezemen a pillangó, a másikban a fényképezőgép.)

Egy napra elegendő támasz

AZ IDŐ

láthatatlan függönye

felhúzódott:

ez itt a perc.

most vége van

pereg, pereg....

LEZÁRVA

a mulandóság

vonz

Ez az élet jele.

Mint a magány

ha a lélek tele.

Hiába szárny,

ha nem emel,

sötét a szó, ha

nem felel.

MAJD MEGNYITVA

állsz

ajtóra vársz

de te vagy

az ajtó

nem vagy

mulandó

ha szó vezet.

MEGÚJUL

arcod, mint a fák

ismétled a reggelt,

a delet, s

nem baj, ha megint

este van.

egy napra

elegendő

támasz.

mert

láthatatlan

holdezüst

ölel: lelked

napja bontakozik

benned.

A patakba égi víz ömlik

zuhog az eső

A történeted, amit elmesélsz

a folyó, amin utaztál idáig

és az arcod,

amint el-elhallgatsz közben

egy kíváncsi utazó a parton.

(Előttem az ember kétféle természete.)

Megszoktuk a mozgást,

de egy darabig

Láthatlak, mert

én is partra szállok

Mögöttem várnak hullámaim.

És az óra végén

ha visszaszállsz hajódra

és én is felveszem

a sorsom fonalát

újra sejtjük a célt

ahova a hullámok simulnak:

van hely

ahol az égi vizekbe ömlik

a patak

Országos Digiporáma Pályázat, Békéscsaba

A békéscsabai Országos digiporáma pályázat nyilvános zsűrizésén sajnos nem tudtam jelen lenni (éppen költözünk) de a jó hírt ma délben megkaptam Csidér Bálinttól: Nagy örömömre legújabb munkám, a "Tükröm az esőben" nyerte az első díjat:)

Kiállításom

A pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskolában szerdán délelőtt 10-kor nyílt meg. Ifj. Stadler Árpád , aki athénés festőművész és gárdonyis rajztanár, szóval ő nyitotta meg. Aztán jött a neheze. Egy osztálynyi ötödikesnek beszélni a montázsról, mint technikáról és művészetről, mint olyanról azért nagyon jó feladat volt. A végén a gyerekek kérdeztek, és véleményt mondtak a képekről, leginkább olyasmit, hogy melyik mire hasonlít:) És zárszóként egy kislány: "Lehet, hogy köztünk is van valaki, aki művész lesz, csak még mások nem tudják". Úgy legyen:-)
Szép óra volt. Virágot is kaptam, szépet.

Nem írtam róla, mert nem volt időm rá, de Athéné falán is, meg a kistérségi blogon is van cikk az Athéné Műhelye című utazó programunkról, aminek, ha a pályázati világ is úgy akarja, hamarosan folytatása lesz.

Enter fesztivál még a képek is...

Ez pedig Nagy Norbertnek, a Fejér Megyei Hírlap fotósának fotója rólam - köszönöm:)

Enter fesztivál

Fényecset Természetfotós Napok - fotópályázat

A képek kategóriák szerint: Színek és tónusok, Alkotott képek, Portfólió. Az egész anyag címe: Jegyzetek többféle fényben

Hamarosan aktuális lesz, ezért aztán most és ezen a helyen örvendezek annak, hogy a jeles pályázat zárókiállításán látható lesz két képem és a portfolióm is, lévén mindhárom kategóriában, amiben indultam, bejutottam a harmadi fordulóba. Amíg részletesebb beszámoló nem lesz a birtokomban, csak annyit jegyzek fel, hogy a képeket, a többi pályázó anyagát, a zsűrizés ereményeit és egyebeket ITT lehet megtekinteni.
A kiállítás megnyitója szeptember 20-án a Balassi Intézetben lesz, amin sajnos valószínűleg munkahelyi elfoglaltság miatt nem fogok részt venni. De még nem adtam fel a reményt:)

Ma, szeptember 21-én már nyilvánosak a portfoló-eredmények, eszerint 5. helyezést értem el.

Kiállításom a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskolában

Jó hangulatban nyílt meg. (Annak ellenére, hogy a napom nem a terv szerint indult, és volt némi kavarodás az odajutással: ha Homogáék nem jönnek értem kocsival, biztos elkéstem volna).

További fotók ITT.

A kiállítás szervezője, Marcsó Éva rajztanár is kitett magáért, az igényes rendezés mellett az is őt dícséri, hogy a gyerekek színvonalas műsorral: szavalattal, népdalcsokorral és zeneszámmal is készültek. A megnyitón jelen volt Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere és nagy örömömre viszontláthattam Dr. Fancsik Jánost és feleségét, Fancsikné Csaba Máriát is, akiknek családi fotókiállítását most rendezhettem Pásztón, szintén a Magyar Fotográfia Napja jegyében.

Homoga József fotóművész a tőle már megszokott színvonalas megnyitóbeszéddel készült, felesége, Homogáné Tóth Ilona pedig fotózott - én ugyan jobban szeretek a kamera másik végén állni, de most nyugodt voltam: Ilonka olyan jó potrékat csinál, hogy nem volt félnivalóm:)

A megnyitó beszéd után levetítettünk három digirámát: Az "Árva az a madár"-t, amit Herbst Rudolf fotóiból készítettem, az "Absztrakt repülést" és harmadjára egy még félkész munkát: a "Tükröm az esőben"-t. Szerencsére, a nagy meleg ellenére úgy tűnt, tetszenek a munkáim, szó van róla, hogy újra meghívnak egy gyakorlati digiráma-bemutatóra tavasszal a Stromfeld- napon.

A kiállítás a Nógrád Megyei Fotóklub Magyar Fotográfia Napi rendezvénysorozata részeként valósult meg.

Emlékfotók Mátrakeresztesről

és rajtuk valami, amit nem is én láttam, hanem a fényképezőgép. 

Én csak "kértem, hogy láthassam" (1. kép) és "akartam látni"  (2. kép) a hely lényegét. Csináltam más fotókat is, azokon szép tájak, fák, kövek látszanak, meg persze vizek. De ez a kettő olyan valami, ami ritkán van, és sokáig elgondolkodtat.

Köszönöm annak, aki adta.

Meghívó kiállításra

Következő kiállításom megnyitója szeptember 3-án (csütörtökön) 10.00 órakor a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola Galériájában lesz - mindenkit szeretettel várunk!

A kiállítást a Nógrádi Fotóklub szervezi Fotográfia Napi programjának részeként. Megnyitja: Homoga József, a klub elnöke.