Király Mandi kiállítását nyitottam meg

Kiállítást nyitottam meg március 10-én: Király Mandi festményeit szeretettel ajánlom mindenkinek :)

A Mező

Ha mélyen szeretnétek belemerülni: https://youtu.be/BUlcMJjboEo

A hosszú, hideg, havas január számomra mély belső utakat hozott, csendes befelé fordulást és igényt az alapvető változásra. 

Azt tapasztaltam, hogy lényem egy része rázkódik, kalimpál, míg egy másik része, ami sokkal lágyabb és mégis erősebb, nagyobb, kiterjeszti nyugalmát és megemelkedik. Eltakarja, elfedi, jelentéktelenné teszi azt, ami még nem régen is fontos, központi kérdés, bár most úgy tűnik, csak külső kéreg volt az életemben. 

Figyelve a folyamatot egy szelíd és bölcs neptuni erőre, az ősvizek erejére találtam, és ahogy belső szemeim előtt engedtem körvonalazódni a képeket, tanításaival megérkezett a múlt :) Lemuria békéje, transzcendenciája, harmóniája, lágy rendje mutatkozott meg. Örömmel kapcsolódom ezekhez az emlékekhez. 

Tovább dolgozva a folyamaton, illetve engedve, hogy a folyamat dolgozzon rajtam, régi sebek, mint lelkemre vetülő sötét árnyékok is tudatom elé kerültek. Ezeket az akarat, a logika,  az életösztön csak kizárni, lezárni tudta, azonban a most megérkező vizes erő leáztatta a tiltó címkéket, sőt, behatolt a lezárt héj alá és magával az ott lévő emlékkel kapcsolódott. 

Kiderült, hogy a mélyben magok vannak, melyek erre a tavasz-szerű hívásra vártak, s arra, hogy megmutathassák a bennük őrzött minták, kódok alapján a kibontakozást teljes szépségükben. 

Ez is egy személyiségintegráció :) Elfogadás, engedés, a ködös félelem sérült neptuni energiájának gyógyító esszenciává való transzmutálása. 

Most pedig eljött az idő, amikor újra szeretettel várunk a Grál házban egy állítói napra február 20-án 9.30-kor. 

Jelentkezéshez és további információkért kérlek, írj emailt: szintagralban@gmail.com

Szeretettel: Kati

A fa dolga, hogy a föld és az ég közötti kapcsolatot, az apró áramlások vonalkáit élettel rajzolja meg. S közben teremt: levegőt, levelet, virágot, gyümölcsöt, táplálékot állatnak, embernek, magot, megújulást saját magának. Sorban állnak, kapcsolódnak a sejtek, úgy adogatják tovább az információt és az anyag más részeit. A fa tiszta rezgésekkel árasztja el a környezetét, és sokdimenziós kapcsolódásban alkotja az erdőt. Ágcsúcsai a csillagokba, gyökerei a Föld erővonalaiba kapaszkodnak, levelei a Nap felé fordulnak.
A régiek hitték, tudták, hogy minden megszületett ember lelkét kifejezi egy fa - sokszor a szülők ültettek is külön fát a gyermeknek.
Napi gyakorlataink során, vagy csak ahogyan élünk, öntudatlanul is kapcsolódunk egy fához. A fához.
Gyertek, közelítsünk gyökereinkhez, és teremtsünk csatornát a gyümölcseink számára.
Állítást kérhetsz Bottyán Katalintól és Elek Csillától.
Hozd a horoszkópod, ha asztro-állítást szeretnél. A személyiségintegrációs állításnak erről a speciális formájáról hamarosan írunk az oldalon.
Még három állítót, s sok segítőt tudunk fogadni.
Ha jönni szeretnél, kérlek, írj emailt: szintagralban@gmail.com

Nap kertje kiállítás Ipolytarnócon

Az árnyékom, ha megtelik fénnyel, igazsággal és szeretettel, megszűnik árnyéknak lenni. Visszaváltozik azzá, ami volt: a fénylő ikertestvérré, akinek eddig az árnyéka voltam.

Sötét, sötét

Behunyom a szemem.

Sötét, sötét...

nem lehet mindent csak úgy megbocsátani.  

Vannak dolgok, amikért, és vannak kérdések, amikre egyszer csak felelni kell.  

Az ilyen tény megtámadja az energetikai stabilitást és változást generál a kapcsolatban.

Ha egy ilyen tény a kötelékeink valamelyik, elég mélyen rejtőző pontjára telepszik, már csak a nagyon erős, tartalékul szolgáló szeretettel érhető el.

És van, hogy a rend visszaállítására tett erőfeszítések annyira kimerítik ezt az tartalékot, hogy megbomlanak maguk a kötelékek is és visszafordíthatatlanná válik a változás.

Bánat, fájdalom, harag és félelem  dolgoznak rajtam, ők alvilágom istenei.

Általuk később majd könnyebb leszek, de ez most csak a tökéletlenség, a maradvány-lét érzete, a zuhanás.

Elszakadás az otthonosnak, valósnak tudott én - és mi képtől, ami az új pályára való találás rémisztő előfeltétele.

Születés, születés

Halál, halál

Ha ilyen a halál és ennyire keveredik az élettel, akkor mennyi élet lehet a halálban?

Na, ilyenkor kell új energiaforrásokat felfedezni.

Ne félj,

szükségemben sem lopok tőled.

Mástól sem lopok.

Hagyom, hogy egy engem kereső erő legyen a támasz, iszom a forrásvizet.

Kérlek, te se lopj.

Elégedjünk meg azzal, hogy a félelmünkből keletkezett tükör előtt állunk, félünk, mert látjuk, hogy felek vagyunk.

Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom pillantásomat.

Ebből a másik nézőpontból látom, hogy a fenti tapasztalattal egyidejűleg szívem milyen erőkkel készíti és varázserőm mennyi gonddal díszíti kozmoszomat, a szeretet helyét.


kiegészíteném egy linkkel, csak mert annyira aktuális: http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/levalas-a-kollektiv-tudattalanbol/

Varázslat:

A nem hajlik igenbe
véges végtelennel
esik szerelembe.

Összegzés, vagy kivonat a Szabadságból

A helyzet a tudaté

A mozgás a ponté

a mintázat a kiterjedésé
a történet az időé

a tapasztalat az erőé.

A forrás a rejtek

a sodrás a vágy

a meder a sors. 

Hajóm a Vízöntő hullámain

ahol az absztrakt

az absztrakt tükrében nézelődve

a kozmoszt látja.

Három fogalom a valóság leírásához és az alkotási folyamat vázlata

Tény: A valóság részecske-természete. Valami, aminek nekiütközünk. Valami bennünk, aminek nekiütköznek az absztraktból jövő üzenetek. Valami, ami a tükörben látszik. Kényszer a változásra.




Áramlat: Sors. A valóság hullámtermészete. Erő, ami a tényeket sodorja. Lelkünk Szándéka, a Vágy. Az absztrakt üzenete. Főbb alkotóelemei:

1. a mélység, vagy sodrás, ami személytelen módon, de tartalmazza a rejtekből kisugárzó információkat. Itt még csak erő/tartalom van, forma nincs. Ez a Vágy. (Az első Isten: Erósz vagy Ámor) Önmagában nem észlelhető, mégis a mindenség összetartó ereje. A sors kódjait „használja” a tények és lelkek egymáshoz kötözésére.

2. Sors, ami a mélység vagy sodrás által közölt információkat kódok formájában kapcsolja a megnyilvánuláshoz/ tényekhez.

3. A sors által a sodráshoz kapcsolt/ a sodrásból kiformált tények árama. Mintázat. Látható, vagy más módon érzékelhető, felderítetlensége miatt nagyrészt azonban sötétnek tapasztalt (= nem tudatos) valóság.



Rejtek: A valóság rezgés-természetének és a rezgés formájában belőle kiinduló, az áramlat hatalma által ténnyé formált információk (mintázatok) absztrakt forrása. A sors által elért és elérendő eredmények rejtett tárhelye. Szeg, amire a létezés erősítve van. A Vágy támasztéka, a tények viszonyítási pontja. Menedék. Ajtó. Kapujanincs átjáró. Egy absztrakt pont, aminek egyszerre 0 és több dimenziónyi kiterjedése van.



A három fogalom a következőképpen származik egymásból:

Az absztrakt átjárója a forma felé: a rejtek, mely rezgés (erők és információk kisugárzása, azaz, emanációk) formájában nyújt a kereső lélek számára segítséget. A rejtek kisugárzása (emanációja) az áramlat, más néven vágy, ami a forráshoz való visszatérés kényszerítő akarását is kelti a lélekben. (A léleknek az absztrakthoz, azaz, az eredetéhez való kötődésének és visszatérési vágyának megnyilvánulási formája). Ennek kódolt formája a sors, ami kényszerítő erővel parancsol és formát, kiterjedést, idő- és térbeli ruhát (paramétereket) ad a tényeknek és létrehozza azt a mintázatot, amit történetként vagy képként észlelünk.



A lélek mindezen fogalmak játéka és játszótere.



Amiről írtam októberben, hogy "valami valósat, vagy legalább egy rám reagáló viszonyítási pontot keresek", az a rejtek, a létem forrása és ugyanez a forrás a létem vége, azaz a halálom, vagy az absztraktba való visszatérésem is. Ide kívánkozik egy Castaneda-idézet, amit már kitettem egyszer ebbe a blogba, de most még egyszer: http://bottyankatalina.blogspot.com/2007/03/castaneda-arrl-hogy-mit-jelent-az-ha.html



Addig is:



Az ezen az úton gyakorolt alkotás létrehozza az eredeti kozmosz hiteles képét vagy leírását, így szakrális tevékenység.



Egy példa versben:

Szabadság és sorsszerűség:

sors lépte nyomok

csillagporon

ennyi az ösvény

A fölemelt lét haladó fokán

koncentrált hétköznapok

de csönd a csendben

szív szeme nyílik szelíden

rést lát a végtelenben.

Megpillantlak a Van ünnepén

hívásod hallom

a kitárult jelen biztonságában

és érzem, hogy kozmoszod

gyengéden mozgatja a szárnyaimat

téged szeretlek

mindenütt önvaló

szabadság!

A vers absztrakt jelentése a fenti fogalmak segítségével:



Sors lépte nyomok: Az áramlat kódjainak kényszerítő ereje által formát nyert tények

csillagporon: az áramlat már kódolt, de még nem személyes felületén

Ennyi az ösvény: létrehozott rajzolata - ezt a tér-idő dimenzió segítségével észleli a lélek.

(Egy másik versben ez így jelenik meg: dolgok a dolgok titkai hátán együtt úsznak a sors hullámán)

A fölemelt lét haladó fokán: amikor minden a tudatosságot szolgálja, az eredetnek (az Úrnő, absztrakt, Isten, Egy stb.) felajánlott élet.

koncentrált hétköznapok: wu wei (mondjuk), belső aktivitás szerény külsőségek mellett.

de csönd a csendben: kontempláció, a lélek magára való figyelme, a rejtek közelségének sejtelme

szív szeme nyílik szelíden: a rejtek megpillantásának képessége.

rést lát a végtelenben: Rejtek. A kapujanincs átjáró.

A fenti szakaszban az jelenik meg, hogy egy tény/lélek mit tehet önnön létezésének meghatározottsága mellett, felett vagy ellenére. Az áramlat sorsnál mélyebb rétege, vagyis a(z Igazság, Szabadság utáni) Vágy az, ami a Kapujanincs átjáróhoz vezet. A Vágy a gyakorlatban számtalan tárgyra rávetül, melyek az „igazit” helyettesítik, ezen a módon vezet a forrásig, így világítja meg az utunkat. (Szimbolikusan ez a létra, aminek a tetejét elérve már várnak a szárnyaink.)

Megpillantlak a Van ünnepén

hívásod hallom

a kitárult jelen biztonságában

és érzem, hogy kozmoszod

gyengéden mozgatja a szárnyaimat

téged szeretlek

mindenütt önvaló

Szabadság!

A harmadik versszakot nem fordítom. Szerintem magáért beszél: a léleknek a rejtekbe való érkezését írja le. A sok rendszer által emlegetett önátadás vagy Istennek való engedelmesség az, hogy a forrás itt közvetlenül a lélekre hat annak tudatossága miatt (vagy a tudatosság miatt már észleli is a hatást, ahogy tetszik). Itt szabadság van, hiszen a sors kódjai nem érvényesek: a lélekhez kötődő tények formálását elvégezték az emanációk, a lélek felvette testetlen/absztrakt formáját, és így illeszkedik a rejtek ajtajának absztrakt kulcslyukába, hogy nagyon képszerű legyek, és végre egy kis humort is kapjon az, aki ezt a sok komoly dolgot mind végigolvasta :-)







A következő írás a rejtekajtón (az abszrakt ajtaján) áthaladt lélek mindenségtudatának bensőséges tapasztalatát közvetíti:

A nyílt szem nem lát a végtelenben.

Nincsen közelség!

Nagyon hiányzik!

Kereslek.

Változik kiterjedésem.

Jutok az égig érő fáig.

Csúcsán a fény.

Tövében forrás.

Nem éri idő.

Itt nincs napnyugta.

Suhognak mozdulatlan szárnyak.

Emelnek az ágakra vissza.

Hozom az egyetlen virágot.

Ezek azok

a szituációk, amikor rövid időre meghalunk, és hagyjuk, hogy az alvilág istenei a mérlegre tegyék a szívünket egy tollpihe ellenében. Megmérik, hogy életünk során mennyit kell még lefaragniuk belőle (mivelhogy  mi nem adjuk oda önként) - és az eredményhez hozzá igazítják a sorsot.
Nem vagyok jó, de követek egy belső fonalat, és ehhez a helyzethez érkeztem. Vesztettem? Bizonyos értelemben igen: most történik szívem egy túlsúlyos csücskének lefaragása. Elfogadom, hogy részemről is ez egy áldozat, bár önként nem adtam volna oda, így nem tudom, hová számít. Hogy előre láttam, és most elismerem a magaménak ezt az időt, nem ment meg a fájdalomtól, amivel jár.
Az öndefiníció újrafogalmazásához vezető élmény azonban sorsesemény.
És: biztos, hogy én vagyok a maradék is, és erősebb, teljesebb, mint valaha voltam.

Alkotás

Szerkeszt

véletlen - mint önmagát korrigáló folyamat. Igen, vagy nem?

Bottyán Katalin, 2011. április 29., 6:06

"A véletlent általában egy önmagát korrigáló folyamatnak tekintik, amelyben az egyik irányba történő eltérés ellentétes irányú eltérést idéz elő, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Az eltérések valójában azonban nem korrigálódnak". - Részlet Sári gazdasági pszichológia dolgozatából.

Az önmagát korrigáló folyamatot úgy érthetik, hogy a "reális" valóság (=megszokott sémák)  irányába korrigálja magát, holott nem: az absztrakt valóság az, ami a véletlenen át korrigálja a világképünket. Ez fontos. Amikor a véletlen "betör" a rendezett, biztonságos valóságba, (ami, mint tudjuk, egy agyi konstrukció, amihez hozzá alakítjuk az identitásunkat, ezzel együtt a személyiségszerkezetünket, a zsigeri reakcióinkat, azaz, a világképünket, és ezt folyamatos döntésekkel, értelmezési technikákkal fenn is tartjuk a végsőkig) szóval, amikor a "véletlen" betör ebbe a konstrukcióba, és kicsit megbolygatja, akkor van lehetőségünk újra szétnézni, és megragadni egy magasabb valóságképet. Ha ezt elfogadjuk, érdekes jelenség következik: helyettünk a környezetünk lesz az, ami manipulatívan, vagy akár erőszakkal figyelmeztetni kezd bennünket a helyes magatartásra: a világ visszarendezésére, mert ha mi nyitottak vagyunk, az ő rendezett életük is kinyílik, amit nem biztos, hogy vállalnak. Mégis, apródonként, megváltozik a világ, ha merünk utazni a véletlen hullámain.

Itt jön be, ami körül régóta forognak a gondolataim: a valóság részecske (rendezett, strukturált) és hullám (áramlatszerű) természete mélyén egy rezgés van, aminek a forrása, nos, ez az a bizonyos kapujanincs átjáró.

Viszont a véletlen érzékelése egy pillanattal hamarabb (intuíció) létezik, és hasznos képesség. Segít, hogy a kiszámítható, "rendes" világon túlnézzünk egy nagyobb igazságra, és kicsit kézbe kapjuk a sorsot.

Az alkotásról

A kimenő és bejövő jelek egyaránt módosítják a rendszert.

Változásommal valami stabilat, vagy legalább egy rám reagáló viszonyítási pontot keresek, ezért

hullámtermészetem átsiklik ezen a valón,

míg magtermészetem kinő belőle.

Minden jellegzetességem megváltozik.

Milyen határokat módosítottál,

hogy a párhuzamosok összeilleszkedő rendet alkothassanak,

amit tapasztalva felfedezhetem a rezgés csillagtermészetét?

Buborék törékenységű terek ontják a pillanatot.

Mi tegnap egy darab fekete papír, mostanra a kozmosz hiteles másolata.

Így van, mégis csak írás közben értem meg,

hogy az idő nem valós sorrendben tárja fel az igazságot,

inkább csak töredékes motívumokká rendezi az egyetlen valót.

Tudom, mit jelent ez.

Igen, ennyire.

Misztériumbarlang, Eleuszisz

Egybe tekeredik a kétféle idő, a folyó elveszíti sodrását, és a történet törvényei nem érvényesülnek.

Csillagbuborék védelmez, nem halok meg: szívemben a Nappal és a Holddal figyelek rád. Ne halj meg még!

Az árnyak alól fény-nyomokat, gyöngyöket gyűjtök, míg reménykedni és gyógyulni kezd a Föld, így töltöm meg az Istennő kosarát.

Kezemben van a fáklya.

Spirálok, és pályák várnak a végtelenben, keresem az okot a hét fátyolon át mind a hét irányban.

Lehajlok egy kavicsért, amin felismerhetem az arcodat. Aranyat írok rá, kibontom, ott vagyok: a mag. Erőm virágokat növeszt.

Ezer szó emelkedik benned: válaszok. Nem értem, miért, de elfogadom, hogy pillangók képében maradnak velem.

Fordulni kell.

Mert kettéválik az összefonódott idő, a folyó megmutatja erejét, érvényesülnek a történet törvényei.

Meglátom a létrát. Lendülök. Fényfolyamban mászom fölfelé, szilárdul a tér körülöttem, és érzem, ahogy illeszkedem vissza itt a rendbe.

Most hajnalodik, és füttyög egy madár.

....

****

....

Füttyög egy madár.

A hajnalra függeszkedve térek vissza a profán téridő rendszerébe. Tüskék és szögek köré rendeződöm, melyek kerekeket mozgatnak.

Kerékként mozgok, kerekeket mozgatok én is.

Félelem hegyez.

Ha közel jönnek, töviseimmel védekezem.

Tudatlan és magányos vagyok, mert akadozva járnak a percek, elejük születés, a végük halál.

Igába fogják a fényt.

Kerekeket mozgatnak, kerékként mozognak, kerekek mozgatják őket.

A mulandóságtól való félelem által megmágnesezve súlyosak.

Nincs másom nekem sem, hát az időbe öltözködöm, de észrevétlenül megtisztítok egy kiterjedés nélküli pontot a pillanat közepén. Nem múlik el.

Birtokomat a magra bízom, ami nálam van, de nincs hova elültetni.
Az ürességből a mag alkot kertet. Itt lesz a rejtek.

Csillagkerítés védelmezi.
Kinő a mag, a virág gyógyírré válik, mire szükséged lesz rá.

Már átváltoztam, így láthatlak meg.

Kezdeted születés, a véged is az.

Mégis meg akarsz halni, mert középen fáj: ott, ahol megsebezted magad, amint kiürítettél egy kiterjedés nélküli pontot a végtelen térben, az utak találkozásánál.
Ez a sebed. Sebednek súlya van, de hordozod.

"Hozom, hozom" - mondod, és maradsz, de valóban ezer pillangót cipelsz.
Kehelyben a gyógyír.

Most fordulni kell.

A rejtekre függeszkedve térek vissza a hajnal rendszerébe.

Hallom, ahogy füttyög egy madár.

Egy fontos mondat a műalkotás befogadásáról

A néző - mintegy legelésző állat módjára letapogató - szeme számára utak állnak készen a műalkotásban.(Paul Klee)

Kiállításom a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskolában

Jó hangulatban nyílt meg. (Annak ellenére, hogy a napom nem a terv szerint indult, és volt némi kavarodás az odajutással: ha Homogáék nem jönnek értem kocsival, biztos elkéstem volna).

További fotók ITT.

A kiállítás szervezője, Marcsó Éva rajztanár is kitett magáért, az igényes rendezés mellett az is őt dícséri, hogy a gyerekek színvonalas műsorral: szavalattal, népdalcsokorral és zeneszámmal is készültek. A megnyitón jelen volt Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere és nagy örömömre viszontláthattam Dr. Fancsik Jánost és feleségét, Fancsikné Csaba Máriát is, akiknek családi fotókiállítását most rendezhettem Pásztón, szintén a Magyar Fotográfia Napja jegyében.

Homoga József fotóművész a tőle már megszokott színvonalas megnyitóbeszéddel készült, felesége, Homogáné Tóth Ilona pedig fotózott - én ugyan jobban szeretek a kamera másik végén állni, de most nyugodt voltam: Ilonka olyan jó potrékat csinál, hogy nem volt félnivalóm:)

A megnyitó beszéd után levetítettünk három digirámát: Az "Árva az a madár"-t, amit Herbst Rudolf fotóiból készítettem, az "Absztrakt repülést" és harmadjára egy még félkész munkát: a "Tükröm az esőben"-t. Szerencsére, a nagy meleg ellenére úgy tűnt, tetszenek a munkáim, szó van róla, hogy újra meghívnak egy gyakorlati digiráma-bemutatóra tavasszal a Stromfeld- napon.

A kiállítás a Nógrád Megyei Fotóklub Magyar Fotográfia Napi rendezvénysorozata részeként valósult meg.

Az "Absztrakt repülés" javított változata

Ahogyan Eifert János tanácsolta, minimálisra csökkentettem a beépített áttűnéseket, és kicsit finomítottam, alakítottam rajta, de nem változtattam az eredeti képsorrenden, és az üzeneten semmit. Hogy jobb-e? Talán igen. Eltelik egy csomó idő, mire el tudom dönteni...

Észak-magyarországi Digiráma Bemutató

Gyöngyös, 2009. április 25.
Nemhiába, nekem kedves emberek születtek ezen a napon, az idei is emlékezetes lesz, azt hiszem:)



Az "Absztrakt repülés" című vetítésemet ilyen nagyra értékelte (ilyen mezőnyben) a nagyon elismert szakemberekből álló zsűri. ..

Eifert Jánossal a vetítések közötti szünetben
(Fotó: Herbst Rudolf)

“Eifert János fotóművész, zsűrielnök így ír a blogján:

A varázslóasszony ott a tükörben visszaváltozna, hogyha bírna. Nem fonogatná tovább a csillagos kerítést a szíve körül és nem röppenne többé fényvonalak mentén a magasba. De fél, hogy elhagyná őt a gyöngyökkel teli rejtek s védtelenül állna a szövevényes kertje közepén.” Bottyán Katalin első díjas digiRáma alkotása, az “Absztrakt repülés” kiemelkedően szép munka. Egyéni stílusával, ritkaszép képeivel, a muzsikával - tradicionális tai chi zene: Mind, Body, Soul, Series - harmonizáló áttűnései, az önmagukban is izgalmas kép-mozgásai elementáris erővel hatottak.

Gyöngyös, Észak-Magyarországi DigiRáma Bemutató, amelyet a Szempont Fotókör és a GYÖNGYÖK (Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ) szervezett a Mátra Művelődési Központban.

30 mű érkezett a pályázatra, amelyből az Eifert János - Dozvald János - Halmai László összeállítású zsűri az alábbiakat javasolta díjazásra: 1. díj - Bottyán Katalin: Absztrakt repülés, 2. díj - Puskel Zsolt: 6-7-8, 3. díj - Jakab Tibor: Minden, ami vad - Különdíj - Csomor Imre: Tánc, Különdíj - Budai József: Kék - fehér"

***

Nekem ebben az a legjobb, hogy abba az alkotói világba, ami számomra mindennél fontosabb, a közönség is érezhetően bele tudott merülni, a képekkel és a zenével tudott mozdulni a lélek.

Nagyon jó volt régi és újabb ismerősökkel, barátokkal összetalálkozni, kivel várva, kivel váratlanul. Régen szerettem volna Csomor Imrével megismerkedni, most sikerült is felesége, Dávid Anikó révén. Anikóval tudtunk kicsit szakmai dolgokról panaszkodni: akit érdekel, milyen bajok vannak a Nógrád megyei közművelődésben, kattintson ide.

Már a vetítések végén, a szünetben olyan sokan jöttek hozzám gratulálni, hogy kezdtem gyanakodni, érdemes volt Herbst Rudolfra hallgatni, és kipróbálni magam ezen a megmérettetésen. Ezúton is köszönöm neki a biztatást meg a sok segítséget.

Köszönöm az elismerést, a bizalmat és vállalom a felelősséget:)



Ez itt az "Absztrakt repülés" videóváltozata - minden visszajelzésnek örülök...

Amikor készült ez a vetítés, a legjobb képeimet szedtem hozzá össze. Ha belegondolok, 3 év termését. Szerencsére, nem fogyott el minden.
A legjobb ebben a munkában az volt, hogy kézzel alig kellett dolgozni, hanem szinte teljesen fejben és szívben. A pár mozdulat, amihez szükség van, hogy a változás létrejöjjön, igazán elenyésző. Mint egy rendkívül finom, éterikus szövet szövése, olyan a digitális munka. Egészen hasonló a varázslathoz és az álmodáshoz. Ha érzékenyen nyúl az ember ehhez a nem létező alapanyaghoz, az absztrakciónak és a fotografikus realizmusnak olyan ötvözete jön létre, ami valós tapasztalattá válik: először az alkotómunka közben, azután akkor, amikor a kész mű a közönség elé kerül. És ugyanúgy finomítani, művelni akarja az ember, mint a valóságot. Egyrészt a visszajelzések miatt, amik kívülről jönnek, másrészt pedig az ember maga is látja, hogy mi nem úgy van, ahogy lehetne.
Van még sok képem heverőben, ami magában nem kerülne ki a gépből, el is kezdem lassan a "Tükröm az esőben"-hez illő zenét keresgélni.

Az alkotás önteremtő út - II

Mert mi is?

1. Megtalálni, ami pillanatnyilag a legjobb bennem (a mikrokozmosztól a makrokozmoszig valahol).
2. Megragadni és az alkotás eszközeivel létrehozni, hogy önmagamnak (világomnak) ez a része láthatóvá (érzékelhetővé) váljon, mint egy önálló létező - ezáltal máris finomítottam a a nagyvilágon is valamit.
   
3. Ekkor, ennek, mint egy eddigi világomon kívüli pontnak támaszkodva, az elkészült munka segítségével elkezdem "fölfelé húzni" önmagam egészét (a kép mint meditációs objektum, a vers mint varázslat) mindaddig, míg egészen nem érzem a támaszt.
4. Ekkor ez az eddig rejtett dolog a létezésben életet nyert.
   
5. Innen a folyamat újrakezdődik. Nem feltétlenül spirálisan, lehet, hogy elágazásokat épít, csatornákat, tereket, erőközpontokat: kozmoszt.
   
6. Ha a kép elkerül tőlem, új helyén folytatja az építést valaki más segítségével, egy másik kozmoszban. Kérdés, hogy ilyen esetben mi lesz azokkal a szálakkal, amik már nálam szövődtek meg. Nyilván nem szakadnak el. Egy személytelen, szabadságszerető helyen (ez lehet pont, sík, tér, erő, vagy valami új dolog, amit nem tudok megnevezni) összefüggenek, összefüggünk egymással.
7. Egyetlen reményem, hogy mindez a csakis jóra támaszkodik.
   

-

Megint megint
itt vannak ezek a testetlen szavak.

Ezen a nyelven nem kell megszólalnod - hallom őket azonnal
ha valaki jelen van, aki megértené, ha megszólalnék ezen a nyelven.

Van a lelkemben egy rész, ahol nem érthető semmi más beszéd
és nem értékes semmi más tartalom,
csak az, amit ezen a nyelven lehet kifejezni.