Misztériumbarlang, Eleuszisz

Egybe tekeredik a kétféle idő, a folyó elveszíti sodrását, és a történet törvényei nem érvényesülnek.

Csillagbuborék védelmez, nem halok meg: szívemben a Nappal és a Holddal figyelek rád. Ne halj meg még!

Az árnyak alól fény-nyomokat, gyöngyöket gyűjtök, míg reménykedni és gyógyulni kezd a Föld, így töltöm meg az Istennő kosarát.

Kezemben van a fáklya.

Spirálok, és pályák várnak a végtelenben, keresem az okot a hét fátyolon át mind a hét irányban.

Lehajlok egy kavicsért, amin felismerhetem az arcodat. Aranyat írok rá, kibontom, ott vagyok: a mag. Erőm virágokat növeszt.

Ezer szó emelkedik benned: válaszok. Nem értem, miért, de elfogadom, hogy pillangók képében maradnak velem.

Fordulni kell.

Mert kettéválik az összefonódott idő, a folyó megmutatja erejét, érvényesülnek a történet törvényei.

Meglátom a létrát. Lendülök. Fényfolyamban mászom fölfelé, szilárdul a tér körülöttem, és érzem, ahogy illeszkedem vissza itt a rendbe.

Most hajnalodik, és füttyög egy madár.

....

****

....

Füttyög egy madár.

A hajnalra függeszkedve térek vissza a profán téridő rendszerébe. Tüskék és szögek köré rendeződöm, melyek kerekeket mozgatnak.

Kerékként mozgok, kerekeket mozgatok én is.

Félelem hegyez.

Ha közel jönnek, töviseimmel védekezem.

Tudatlan és magányos vagyok, mert akadozva járnak a percek, elejük születés, a végük halál.

Igába fogják a fényt.

Kerekeket mozgatnak, kerékként mozognak, kerekek mozgatják őket.

A mulandóságtól való félelem által megmágnesezve súlyosak.

Nincs másom nekem sem, hát az időbe öltözködöm, de észrevétlenül megtisztítok egy kiterjedés nélküli pontot a pillanat közepén. Nem múlik el.

Birtokomat a magra bízom, ami nálam van, de nincs hova elültetni.
Az ürességből a mag alkot kertet. Itt lesz a rejtek.

Csillagkerítés védelmezi.
Kinő a mag, a virág gyógyírré válik, mire szükséged lesz rá.

Már átváltoztam, így láthatlak meg.

Kezdeted születés, a véged is az.

Mégis meg akarsz halni, mert középen fáj: ott, ahol megsebezted magad, amint kiürítettél egy kiterjedés nélküli pontot a végtelen térben, az utak találkozásánál.
Ez a sebed. Sebednek súlya van, de hordozod.

"Hozom, hozom" - mondod, és maradsz, de valóban ezer pillangót cipelsz.
Kehelyben a gyógyír.

Most fordulni kell.

A rejtekre függeszkedve térek vissza a hajnal rendszerébe.

Hallom, ahogy füttyög egy madár.