A mező szerénységre tanít:

Igyekszem folyamatosan dolgozni magamon, szinkron gyakorlatok, meditációk, és más módszerek segítségével. Úgy gondolom, fontos a tanulás, az önismeret, és ennek a változásnak soha nem lesz vége, mert egyrészt ez így van rendjén, de másrészt azért is, mert csak így lehetek jó állításvezető.
Nagyon jó a mezőben vezetőként állni, mert egyszerre érzem a nyitottságot, a figyelmet, a vezetettséget, és az intelligencia egy komplex, egyszerre szív alapú és logikai működését.
E kis történet közzétételével azt az érzelmi, tudati gesztust szeretném érzékeltetni, amikor állításvezetőként látom a mező által leképezett konfliktust vagy blokkot.

Ma a a férjemet megkértem, hogy álljon meg a szoba közepén. Kértem, hogy menjen a szoba átlóját követve arra, amerre a mező vezeti... pár lépéssel az egyik sarok irányába lépett.
Hát igen, ... a kérdésem az volt, hogy mutassa meg a mező, mennyire vagyok jó állításvezető. Látom, több van előttem, mint mögöttem.
Megköszönve a tanítást beálltam a helyére, saját magam képviseletében. Újra kértem a mezőt, mutassa meg, hogy mennyire vagyok jó állításvezető. Ugyanúgy mozdul az én testem is. Vágyakozva nézem a szoba átlójának a "felkészült és kiváló állításvezető" sarok irányába vezető kb. 2/3-át. Figyelem a megjelenő gondolatokat, érzéseket. Tudásvágyat és figyelmet találok, és hatalmas távlatokat. Megszólal bennem a gondolat: Kérlek, taníts, vezess! S a lábam mozdul, egyre gyorsabban megyek a vágyott sarok felé...
Valahogy ilyen arányban dolgozom én és a mező...