2007. szeptember 28. KULTÚRA 3
Egyik kedvenc filmem Woody
Allen: Kairó bíbor rózsája című
alkotása. A film pozitívuma nem
a látványelemek képzeletborzoló
virtusságában, hanem búvópatakszerű
lényegiben keresendő. A
film főszereplője egy átlagos -?-
dolgozó nő. Amerikai. Az élete és
munkája unalmas -!-. Menekülést
keres. Mozi. A mozi varázsa pótlék.
Pótlék a képzelet. A moziban ülve
a sármos férfi főszereplő kilép a
vászonról. Átlépi a képzelet határát.
Valóságossá lesz. A filmben lévő
szereplők felháborodva keresik,
és hívják vissza a vászonra álmodott
világba. A képiség törvényei
mások…
Természetesen merül föl az
olvasóban, hogy mi köze a kusza
bevezetőnek a Derecskei Fotográfiai
Alkotócsoport berettyóújfalui
kiállításához. Mondhatnánk: semmi.
Pedig…
A képzelet–fikció és a valóság
ellentétben áll egymással. Ütköznek
egymással. Tulajdonképpen mindegy,
hogy mozgókép, festészet, irodalom
vagy fotográfia, az izgalom
egy: a két dimenzió konfliktusa.
A kép mindig más logikával
– törvényekkel dolgozik, mint a
valóság. Átlép határokat. Bizonyosakat…
A szebb és jobb, a rútabb
és rosszabb sokkal élesebb kontúrokat
kap a képzelet által, s minden
elképzelt sokkal megdöbbentőbb a
megélés pillanatában.
A fotográfiai alkotócsoport,
amely hat éve működik Derecskén,
vagyis csupán eszköze annak, hogy
a képzelet testes legyen, a gondolat
képi köntöst öltsön, s játszunk
el azzal a nevezett vizualitással.
Persze vannak, akik ezt jobban
csinálják, és vannak, akik kevésbé.
De a lényeg, hogy játék. Játék.
Konfliktusokkal teli.
* * *
Bottyán Katalin kacéran játszik
a realizmus jellemezte fotó és a
művészi gondolat érzékeny-érzéki
mezsgyéjén. Az esti kert leánya
című munkája magába bolondít,
és vezet azon a titkos ösvényen,
amelyek végig visznek munkáin.
Danda Lajos képei, a Harangház
és a Téli táj a fotóművészet
gyökereihez nyúlnak vissza. A
valóság képi élményének reális
megragadása. Gál Imre fotói a
természetfotózás mesteri munkái.
A pillanatnyiság az egyszeri megmarkolása,
ami engem lenyűgöz.
A darázs és a Felszállás című
fotók a gyermekkorom szívesen
lapozott természetfotó albumaira
emlékeztetnek.
A humor és a cizelláltság, ami
a beállított, de remekül megfotózott
Okostojás című kép kapcsán
eszünkbe juthat. Gulyás László
képén a tojás és szemüveg, ami
a nyelvi szóhasználat szellemes
képivé változása, klassz…
Csepp, Fényvirág, Színek…
Lieszovszky Veronika.
A fotókról gyakran az emlékezésre
asszociálunk. Rékasi Attila,
Szőllősi János a nagyapa háza, az
öreg szék fekete vonalai, a törött
ablakba hajtogatott Coca-cola
kartondoboz egy-egy emlék, megélt
– megragadott pillanat.
A feltárulkozó test sejtelmes vonalai,
a művészien fotózott fizikum
Szabó Csilla optikáján keresztül.
Optika. Szemfüles. És Tiba Csaba
Camera obscura I-II. című képe.
Klasszikusság és kísérlet. Jellemző.
A jelenkor emberére. Is. Az
autonóm ember maga – magát tárja
föl, sejtelmét és félelmét, felismeréseit.
Kevesen figyelik. Kevesen
figyelnek oda.
* * *
Rá kell jönnünk, hogy az elképzelt
dolgoknak más a logikája,
mint hogyha ugyanaz a valóságban
történne meg. Az elképzelt szerelem,
szenvedély, vágy és fájdalom,
szomorúság más. Mint a valós. A
konfliktusoknak illik megoldással
végződniük. Illik. Az egyedüli
megoldás a képzelet és valóság között,
hogy mindenki visszatér oda,
ahonnan jött. Ki a filmvászonra,
ki az álmokba… Persze csak ha
kiélveztük. Élvezni. Utána mindenki
folytathatja a megszokott életét.
Bíró Gyula
A cikkben sorolt alkotó fotográfusok
kiállítása megtekinthető a
Nadányi Zoltán Művelődési Központ
kisgalériájában szeptember
15-30-ig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése