Gombár Imre kollégiumi igazgató, Rékasi Attila, jómagam, és Lóránt Éva
(fotó: Berecz Anita)

Tegnap nyitottam meg Rékasi Attila fotókiállítását a Tittel Pál Kollégium aulájában, ahol sok diák és sok, a fotózás és a képzőművészet terén tekintélynek számító vendég tisztelt meg minket jelenlétükkel. A megnyitón először Lóránt Éva énekelt el egy népdalt, majd Gombár Imre igazgató köszöntője után én vehettem át a szót. Végül Attila mintegy 2 órás vetítéssel egybekötött előadása következett "Bevezetés a fotóművészetbe" címmel. A megnyitó szövegét ide szúrom be, a fotókat pedig itt lehet mgtekinteni...

Szeretettel üdvözlök mindenkit Rékasi Attila „Teremtett idő” című kiállításának megnyitóján, ami egy most kezdődő, fotográfiai tárgyú kiállítás- és előadás-sorozat első része.Honnan is származik az ötlet, hogy ilyet szervezzünk a Kollégiumban? Éppen most fényesen igazolódik az a teóriám, hogy minden ötlet és történés egy régebbire fűződik fel, akár tudunk róla, akár nem. Az isteni szikra egy éjszakai vonatozás alkalmával pattant ki, amikor Berecz Anitával véletlenül ugyanazzal a vonattal jöttünk Hatvanból Pásztóra, de hogy ilyen könnyen és gyorsan formát öltött mint kiállítás- és előadássorozat, és a párhuzamosan folyó műhelymunka, az a Kollégium nyitottságának, hagyományainak köszönhető. Ezekről én, mint új ember, akkor még nem tudtam, de azóta kérdezősködtem:Kiderült, hogy még a 80-as években Tóth József vezette az első fotószakkört, majd amikor a későbbi igazgató, Tolnay Béla nevelőtanárként idekerült, ő kezdte újra a munkát 1991-ben. Több mint 10 évig működött a szakkör Szőcs István fotóműhely néven és olyan rangos támogatói voltak, mint Gál István filmrendező - aki Bottyán Zoltán és Tolnay Béla meghívására többször is eljött a kollégiumba. Gál István többek között a képszerkesztésről is tartott előadást a szakkör tagjai számára. Ennek az előadásnak a vázlata még most is megvan, igyekszünk majd tanulni belőle. Szintén az ő segítségével kapta a fotóműhely az első Minolta fényképezőgépet, amihez még egy komplett laborfelszerelést és két további fényképezőgépet is tudtak alapítványi támogatással szerezni. Később, részben talán a digitális technika elterjedése miatt a diákok érdeklődése lanyhult, de most, az új lehetőségek talán segíteni fognak bennünket abban, hogy a két technika inkább egymás mellett működhessen és egy igényes, kreatív fotózást eredményezzen.Nagy vonalakban ezek hát azok a hagyományok, amelyeknek a fonalát újra felvesszük a mai napon és szeretnénk az elődökoz méltó módon folytatni.Most pedig áttérek az első meghívott művész bemutatására: Rékasi Attila 1974-ben született Debrecenben, Derecskén nevelkedett, érettségizett. Gazdasági informatikus végzettsége van. 2006-ban diplomázott a Debreceni Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán, mint szociálpedagógus. 1994-ben kezdett el fényképezni, autodidakta módon képezte magát. 1995 óta foglalkozik fotótörténettel és technikatörténeti tárgyak gyűjtésével. 1995-től kezdve rendszeresen jelennek meg riportfotói, illusztrációi újságokban, nyomdai kiadványokban, könyvekben. 1996-óta szerepelnek alkotásai különböző kiállításokon, 1999 óta tagja a Debreceni Fotóklub alkotóközösségének. 2001-ben lett a Derecskei Fotóklub, azóta már Fotográfiai Alkotócsoport művészeti vezetője. 2002-től a Fénykörök fotószakkör és az Oázis Ifjúsági Galéria művészeti vezetője. 2003-ban megválasztottak a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének egyik alelnökévé. Erről a pozícióról később lemondott, hogy teljesen az alkotásnak és a művészetszervezésnek szentelhesse magát. Két kötete jelent meg. Az egyik: "Fénnyel írt történelem" azaz Derecske története képekben, a másik pedig Derecske, a város, ahol jó élni címmel.

1996-tól napjainkig számtalan csoportos és egyéni kiállítása volt országszerte és külföldön is.A teljesség igénye nélkül: Derecskén szinte minden évben, olykor több is. Ezen kívül Debrecenben, Szentesen, Mezőtúron, Budapesten, Győrben, Hajdúböszörményben, Hatvanban és Kecskeméten. 2006-ban az 1956-os forradalom emlékére készített montázssorozatából állandó kiállítása nyílt a tokiói magyar nagykövetségen.Rendszeresen részt vesz a Debreceni Őszi Tárlaton, az Art Expón, és az általa vezetett alkotócsoportok kiállításain.További országos kiállítások:  70 éves a Debreceni Fotóklub, Debrecen Medgyessy Galéria, Miskolc, Szolnok, Tiszacsege, Berettyóújfalu, Polgár, Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Böszörmény, Pocsaj, Biharkeresztes, Abaújszántó, Bakonszeg.  VII. Alföldi Fotószalon Szentes, Mezőtúr  A Derecskei Fotóklub klubkiállítása: Debrecen, Nádudvar, Mezőtúr, Hajdúszoboszló, Győr  3D képző és fotóművészeti kiállítás: Téglás  Digitális Műhely c. kiállítás: Debrecen, DOTE Galéria  Szentes 2001 c. kiállítás: Székesfehérvár, Szentes, Mezőtúr, Románia  Rosti Pál emlékpályázat: Dunaújváros  XII. Országos Aktfotó Kiállítás: Szentes, Szolnok  Portré pályázat: Dunakeszi  Alföldi tájak emberek: Törökszentmiklós  Az év fotográfusa 2003: Budapest Debreceni Őszi Tárlat  Építet örökségünk, Debrecen  Alföldi Tárlat: Szentes  Tánc a fotóművészetben: Debrecen  Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep záró kiállítása, 2004: Hajdúböszörmény.

Díjak:

2002. április, Nívó díj, a 3D című képző- és fotóművészeti pályázaton

2002. szeptember, „Tehetséges fiatalok” a Fotómozaik díja

2002. október, Évfordulók című fotópályázat, Multi Fotó KFT különdíja

2003. november, Épített örökségünk című fotópályázat, különdíj

2004. október, X. Alföldi fotószalon, II. díj

2005. május, XIII. Országos Aktfotó Kiállítás, Szentes, különdíj

Mivel a megnyitó után előadást is fogunk hallani, ahol a művész a leghivatottabban fog beszélni a fotóművészetről, én már csak néhány, a kiállítás címéhez csatlakozó szubjektív mondatot szeretnék mondani:

Teremtett idő...

Megszoktuk, hogy a teremtést mint történetet, azaz eseménysort értelmezzük: ezt sugallják például a teremtésmítoszok is. Egy kozmikus dimenzióban játszódnak ugyan, de lényegüket tekintve ugyanúgy tagolódnak, mint bármelyik elbeszélés: azaz, az időt adott tényezőnek veszik.

Megszoktuk azt is, hogy az időt valamiféle objektív, mérhető, egyenletes dolognak tekintsük, ami tőlünk függetlenül van, mi viszont kihasználhatjuk, beoszthatjuk, akárcsak a teret.

A művész viszont saját alkotói- és létélménye alapján azt a címet adja kiállítási anyagának, hogy "Teremtett idő". Mit jelenthet ez?

Axiómaként kimondhatjuk azt, hogy az időnek csak egyetlen megélési lehetősége van: a jelen. Elvileg tudunk az objektív időről, de tapasztalni a jelent tudjuk csak. A többi idődimenzió tudati tevékenység eredménye, azaz absztrakció. Ugyanígy áll, hogy a jelen, azaz a pillanat, ahol a tapasztalati tér és az elváráshorizont találkozik, az abszolútban van. Ugyanis olyan sok, egymásnak gyakran ellentmondó információt tartalmaz, hogy lehetetlen valamennyit tudatosítani. A felismert információt gyakran szokták a fénnyel, míg a fel nem ismert információt az árnyékkal, vagy sötétséggel szimbolizálni. Az adott pillanatban aktuális teljes fény-árnyék mintázatot még nem tekinthetjük képnek, hiszen még mindig túlhaladja felfogóképességünket: egyszerűen nem fér rá a papírra. Képnek csak a teljességből szándékosan vagy önkéntelenül kiválasztott részt tekinthetjük. A képnek, ha jól választunk, önálló szerkezete, erővonalrendszere van: a műalkotás egy kis világ a nagy világban - azaz a pillanat képviselője. Ugyanígy az emberi psziché is folyamatosan válogat és konstruál, az adott pillanatban rendelkezésre álló hatalmas információs anyagból hozza létre tulajdonképpeni önmagát: múltját, azaz hagyományait, emlékeit és terveit, azaz jövőjét: a képeket és történeteket, amiket önmagának vall. Az emberi psziché önmagán kívül idejét is megteremti.

A maga eszközeivel ezt teszi a művész is, csak neki megvan a mesterségbeli tudása, amivel választott technikáját magas szinten alkalmazni tudja, és a nagyobb fokú érzékenysége, a tágabb látóhatára: olyan dolgokat is felvállalhat, amik másnak nem sikerülnének. Ezért fontos a nyitottság a művészetek iránt: egy-egy alkotás nem csak gyönyörködtet, tanít, hanem, és ez a fontosabb, támogat bennünket az önmagunk, teremtett időnk felé vezető utunkon.