Amator Artium

Nem dicsekvés, csak öröm, hogy az Amator Artium válogatásán a megyei kiállításon való részvétel mellett az országos kiállításra is ajánlotta a zsűri "Dédszüleim" című képemet. Megnyitó, melyre hívok is mindenkit, aki olvassa és el tud jönni: holnap, azaz pénteken 16.30-kor Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtár Galériájában, Kassai sor 2.) A kiállítás megtekinthető június 5-ig. 

Dolgok a dolgok titkai hátán
együtt úsznak a sors hullámán
összeütköznek elmerülnek
emelkednek kimenekülnek
áradni akar maga a forma
a rend érti mintha hajolna.

Hogy teljesen családias legyen a kiállítás, apa nyitotta meg...

A közönség: az éppen aznap nyitott "Margit kórházért" alkotótábor művészei, Athéné Alkotókörös alkotók, barátok, a művház vezetősége...

Családtagok, képzőművészek, egy táltosasszony. Szép energiáid vannak:) - mondta. És a képekkel is elégedett volt...

Itt az alkotótábor nemes szándékáról van szó...

Réka és Imi rengetegszer emelte már a megnyitók színvonalát... Most is:) Köszönjük:)

A pásztói családi kiállításokról készült fotókat emailben kaptam meg egyik ismerősünktől. Köszönöm szépen!

Meghívó

Kétségtelenül tavasz van. Ez a pillangó most bújt elő, a lakásban telelt ki. Nem győztem fotózni az ébredését...

Új mókát fedeztem fel, minthogy az újszülöttnek minden vicc új. Papíron nem olyan látványos, de kis tupírozással nagyon érdekes.

Egy rózsa és egy szétment szita - röntgenfény, aztán a szkenner, meg az elektronok vagy mik...

két rózsa és egy csiga, a technika ugyanaz

a fentiek variációja

Majd jön a többi dolog is, amit mostanában nem tettem fel, de ez annyira klassz, hogy nem hagyom ki:) 3 és fél éves kisfiam, mint egy igazi művészcsalád tagja: piros kardigánjának csíkos belseje kívül, a cipzárja hátul (én húztam föl, de ő vette fel így, még ki is kellett fordítania), a videón nem látszik, de a kapucnija a hasán lóg lefelé, ő meg a lelkét beleadja a dalba:) Teljesen boldoggá tett:)

Pályázati felhívás

A pásztói Athéné Alkotó Kör

„Szabadság és sorsszerűség”

címmel irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdet minden Nógrád megyei alkotó részére. Technikai és terjedelmi megkötés nincsen, mindenki egy alkotással pályázhat. Kivételt képeznek a képsorozatok és versciklusok, amelyek maximum három részesek lehetnek. A zsűri fenntartja a jogot a sorozat megbontására. A legjobb alkotásokból kiállítást szervezünk, a díjazott irodalmi alkotások a díjkiosztó ünnepségen elhangzanak. A pályázat jeligés, az alkotók nevét, címét, elérhetőségét zárt borítékban kérjük az alkotásokhoz mellékelni.
Beküldési, beadási határidő:
2008. szeptember 8.
Cím: Városi Könyvtár, PásztóNagymező út 3. 3060

További információ: Bottyán Katalin, 06 20 / 299 66 18

E-mail: athene.alkotokor@gmail.com

Csipke és pókháló

Absztrakt

Nem figyelek sehova, csak ezeknek a forrására. Ha közvetlenül nem is tudom megnézni, érzem.
Az absztrakt közelsége valamit jelent:
Mi az absztrakt? A struktúra első megnyilatkozása. Tér, ahol az ősformák létrejönnek. A dolgoknak az első pillantásra való készülődése. Hely, ahová nem hatol be narratíva.
Amikor kinyílik az absztrakt ajtaja, ezek, és más ilyen mondatok jönnek.

Gyermek életfavirággal

Csipkerózsika

Textúrák tovább...

A családállítási montázssorozathoz most régi csipkéket és hímzéseket kezdtem digitalizálni. Próbaképpen egy montázs is készült...

Meghívó - időpontváltozással

Annyi változott, hogy az előadásom nem 11-kor, hanem 10-kor lesz, hogy meg tudjam hallgatni a bükki füvesembert.

Vörös tavaszi hold

Kitört az alkotási szenvedély megint. Vagy ki tudja milyen. Csodálkozva néztem a képet, ami kikerült a kezem alól. Hm. Ilyen is van. Ausztráliai sziklarajzokon persze. Meg az én papíromon.

Ma is nyitottam meg kiállítást a PIKben. Egyelőre fotó nincsen, majd próbálok szerezni. Addig is, itt a megnyitó szövege.

Szeretettel üdvözlök én is mindenkit itt a pásztói ifjúsági klubban Oroszné Kontra Marika és lánya, Orosz Gyöngyi közös kiállításán.

Kicsit a holnapi nőnap alkalmából is, de egyébként egész évben aktuális, a mindennapjainkat meghatározó kérdés a generációk találkozása, együttélése, egymásra hatása.

A hagyomány vagy tradíció egyik speciális módja az, amikor az átadás-átvétel indirekt módon, különösebb célzatosság nélkül történik. Ilyenkor olyan csatornákat választ, amik a tudatos kommunikációs eszközök mögött, fölött, helyett működnek. Különösen működik az átadásnak-átvételnek ez a módja egy családon belül, abban az erőtérben, ami közelséget-távolságot nem ismerve összeköti a rokonokat, és amit a pszichológia morfogenetikus mezőnek nevez. Egy ilyen lehetséges kapocs az alkotásoknak, műfajoknak az a rokonsága, amit az itt kiállított képek között megfigyelhető.

A témaválasztás tipikusan női: portré, táj, de főleg virágok: a tavasz, még inkább a szépség és a szeretet jelképei. A pillangó, ami kiállítás meghívóján is látható, szintén a törékeny szépség, a lélek jelképe, a képen pedig a virág és a pillangó kettőse itt nyilván a tápláló anyai szeretetet, és az azt kereső, váró leányi kapcsolatot jelképezi. Akárhogy is van a hétköznapokban, az élet a szimbólumok dimenziójában ilyen, és ezekre a jelképekre önkéntelenül is fogékonyak vagyunk, hiszen azt alkotjuk-teremtjük, amit a tudat alatt igaznak találunk.

Orosz Gyöngyi

1992 június 2-án született Pásztón, tősgyökeres pásztóinak vallja magát. A Mikszáth Kálmán Gimnázium és postaforgalmi szakközépiskola nulladikos, német tagozatos tanulója. A festésen kívül verseket is ír és szívesen kézilabdázik.

Amióta meg tudja fogni az ecsetet, fest. Mindössze fél évig járt külön rajzra, mivel szívesebben fest spontán módon, mint minta után. Tipikus kamaszként ebben is a saját útját járja, minden állomást a számára éppen aktuális sorrendben látogatva meg.

Még nem alakulhatott ki a kedvenc technikája, hiszen sok mindent még nem is próbált ki. A művészetet magának szeretné megtartani és a maga számára felfedezni, hivatásszerűen nem szándékozik elindulni ezen a pályán.

A festés számára eszköz az érzelmeinek a kifejezésére, de nem is önmaga számára elsősorban: hiszen a legjobban azok a képei sikerülnek, miket valakinek készít. A kép témája mindig a hangulatától függ, azaz, a festésben a pillanatot próbálja megragadni, vagy annak a személyiségét próbálja megközelíteni, akinek a kép készül. Erre jó példa a farkasos képe: a motívumot egy filmben fedezte fel, de a barátjának festette, akinek a személyiségéhez a kép nagyon illik.

Kedvenc képe a naplemente: ez tükrözi a legjobban a saját személyiségét, a festéskori lelkiállapotát: kicsit borús, kicsit homályos, kicsit kavarodott, pont olyan, mint én. - mondta erről a képről. .

Kitartása, bátorsága és életfelfogása miatt Apukája a példaképe, aki sajnos most nem lehet itt, mivel külföldön dolgozik. Apukája szakmája szerint szobafestő, de nagyon szépen rajzol és fest is, ami egyébként az egész családban megvan.

Fontosnak tartja még elmondani, hogy : nagyon szereti a barátait, köszöni, hogy mindig mellette állnak, és: örökkön örökké...

Oroszné Kontra Marika Szvita

Az Athéné Alkotókör titkára, az irodalmi szekció vezetője új oldaláról mutatkozik be ezen a kiállításon. Jól ismert versei mellett a rajzait is megismerhetjük.

Marika középiskolába óvónőképzőbe járt, ott sokat kellett rajzolni. Utána ének-rajz szakra jelentkezett, ahova felvették volna ugyan, de a csekély számú jelentkező miatt a szakot nem indították el. Így lett ének-magyar szakos tanár. Hosszú éveken keresztül tanított Mátraszőlősön és Ecsegen, a többi között magyart és éneket is. Életéhez mindig is hozzátartozott az írás, néhány év kihagyást nem tekintve. Témái a természet, a szerelem, a hazaszeretet.

Itt kiállított virágképei közül a tölgy a kedvence, a Gyöngyi képei közül pedig a pillangó.

Talán nem közismert, hogy a tölgyet gyógyításra is használják: a Bach virágterápia egyik alapszere, és a hétköznapi taposómalmon való felülemelkedést és a kitartást támogatja. Marikát ismerve nem véletlenül lett ez a kép a kedvence, és nem véletlenül sikerült ilyen szépen megrajzolnia.

Molnár György dédnagyapám és Iklódi Anna dédnagymamám

Ennek a montázsnak és egy ezüstszínű variációjának már papír formátuma is van. Hála Istennek, pont olyan, amilyennek terveztem, nem győzök gyönyörködni benne.
Azt hiszem, jól kifejezi dédszüleim iránti érzéseimet, illetve azt a képet, ami róluk bennem kialakult. Amikor készítettem, próbáltam a fényképükkel "beszélgetni", hogy mondják el a maguk módján azokat a történeteket, amiket másoktól hallottam róluk. Persze, már maga az ilyen alkotási folyamat is szürreális, a jelképeknek azon a szintjén, ahol már verbálisan kifejthetetlen a jelentés, és csak a tömör képi megfogalmazás segíthet.

Gombár Imre kollégiumi igazgató, Rékasi Attila, jómagam, és Lóránt Éva
(fotó: Berecz Anita)

Tegnap nyitottam meg Rékasi Attila fotókiállítását a Tittel Pál Kollégium aulájában, ahol sok diák és sok, a fotózás és a képzőművészet terén tekintélynek számító vendég tisztelt meg minket jelenlétükkel. A megnyitón először Lóránt Éva énekelt el egy népdalt, majd Gombár Imre igazgató köszöntője után én vehettem át a szót. Végül Attila mintegy 2 órás vetítéssel egybekötött előadása következett "Bevezetés a fotóművészetbe" címmel. A megnyitó szövegét ide szúrom be, a fotókat pedig itt lehet mgtekinteni...

Szeretettel üdvözlök mindenkit Rékasi Attila „Teremtett idő” című kiállításának megnyitóján, ami egy most kezdődő, fotográfiai tárgyú kiállítás- és előadás-sorozat első része.Honnan is származik az ötlet, hogy ilyet szervezzünk a Kollégiumban? Éppen most fényesen igazolódik az a teóriám, hogy minden ötlet és történés egy régebbire fűződik fel, akár tudunk róla, akár nem. Az isteni szikra egy éjszakai vonatozás alkalmával pattant ki, amikor Berecz Anitával véletlenül ugyanazzal a vonattal jöttünk Hatvanból Pásztóra, de hogy ilyen könnyen és gyorsan formát öltött mint kiállítás- és előadássorozat, és a párhuzamosan folyó műhelymunka, az a Kollégium nyitottságának, hagyományainak köszönhető. Ezekről én, mint új ember, akkor még nem tudtam, de azóta kérdezősködtem:Kiderült, hogy még a 80-as években Tóth József vezette az első fotószakkört, majd amikor a későbbi igazgató, Tolnay Béla nevelőtanárként idekerült, ő kezdte újra a munkát 1991-ben. Több mint 10 évig működött a szakkör Szőcs István fotóműhely néven és olyan rangos támogatói voltak, mint Gál István filmrendező - aki Bottyán Zoltán és Tolnay Béla meghívására többször is eljött a kollégiumba. Gál István többek között a képszerkesztésről is tartott előadást a szakkör tagjai számára. Ennek az előadásnak a vázlata még most is megvan, igyekszünk majd tanulni belőle. Szintén az ő segítségével kapta a fotóműhely az első Minolta fényképezőgépet, amihez még egy komplett laborfelszerelést és két további fényképezőgépet is tudtak alapítványi támogatással szerezni. Később, részben talán a digitális technika elterjedése miatt a diákok érdeklődése lanyhult, de most, az új lehetőségek talán segíteni fognak bennünket abban, hogy a két technika inkább egymás mellett működhessen és egy igényes, kreatív fotózást eredményezzen.Nagy vonalakban ezek hát azok a hagyományok, amelyeknek a fonalát újra felvesszük a mai napon és szeretnénk az elődökoz méltó módon folytatni.Most pedig áttérek az első meghívott művész bemutatására: Rékasi Attila 1974-ben született Debrecenben, Derecskén nevelkedett, érettségizett. Gazdasági informatikus végzettsége van. 2006-ban diplomázott a Debreceni Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán, mint szociálpedagógus. 1994-ben kezdett el fényképezni, autodidakta módon képezte magát. 1995 óta foglalkozik fotótörténettel és technikatörténeti tárgyak gyűjtésével. 1995-től kezdve rendszeresen jelennek meg riportfotói, illusztrációi újságokban, nyomdai kiadványokban, könyvekben. 1996-óta szerepelnek alkotásai különböző kiállításokon, 1999 óta tagja a Debreceni Fotóklub alkotóközösségének. 2001-ben lett a Derecskei Fotóklub, azóta már Fotográfiai Alkotócsoport művészeti vezetője. 2002-től a Fénykörök fotószakkör és az Oázis Ifjúsági Galéria művészeti vezetője. 2003-ban megválasztottak a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének egyik alelnökévé. Erről a pozícióról később lemondott, hogy teljesen az alkotásnak és a művészetszervezésnek szentelhesse magát. Két kötete jelent meg. Az egyik: "Fénnyel írt történelem" azaz Derecske története képekben, a másik pedig Derecske, a város, ahol jó élni címmel.

1996-tól napjainkig számtalan csoportos és egyéni kiállítása volt országszerte és külföldön is.A teljesség igénye nélkül: Derecskén szinte minden évben, olykor több is. Ezen kívül Debrecenben, Szentesen, Mezőtúron, Budapesten, Győrben, Hajdúböszörményben, Hatvanban és Kecskeméten. 2006-ban az 1956-os forradalom emlékére készített montázssorozatából állandó kiállítása nyílt a tokiói magyar nagykövetségen.Rendszeresen részt vesz a Debreceni Őszi Tárlaton, az Art Expón, és az általa vezetett alkotócsoportok kiállításain.További országos kiállítások:  70 éves a Debreceni Fotóklub, Debrecen Medgyessy Galéria, Miskolc, Szolnok, Tiszacsege, Berettyóújfalu, Polgár, Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Böszörmény, Pocsaj, Biharkeresztes, Abaújszántó, Bakonszeg.  VII. Alföldi Fotószalon Szentes, Mezőtúr  A Derecskei Fotóklub klubkiállítása: Debrecen, Nádudvar, Mezőtúr, Hajdúszoboszló, Győr  3D képző és fotóművészeti kiállítás: Téglás  Digitális Műhely c. kiállítás: Debrecen, DOTE Galéria  Szentes 2001 c. kiállítás: Székesfehérvár, Szentes, Mezőtúr, Románia  Rosti Pál emlékpályázat: Dunaújváros  XII. Országos Aktfotó Kiállítás: Szentes, Szolnok  Portré pályázat: Dunakeszi  Alföldi tájak emberek: Törökszentmiklós  Az év fotográfusa 2003: Budapest Debreceni Őszi Tárlat  Építet örökségünk, Debrecen  Alföldi Tárlat: Szentes  Tánc a fotóművészetben: Debrecen  Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep záró kiállítása, 2004: Hajdúböszörmény.

Díjak:

2002. április, Nívó díj, a 3D című képző- és fotóművészeti pályázaton

2002. szeptember, „Tehetséges fiatalok” a Fotómozaik díja

2002. október, Évfordulók című fotópályázat, Multi Fotó KFT különdíja

2003. november, Épített örökségünk című fotópályázat, különdíj

2004. október, X. Alföldi fotószalon, II. díj

2005. május, XIII. Országos Aktfotó Kiállítás, Szentes, különdíj

Mivel a megnyitó után előadást is fogunk hallani, ahol a művész a leghivatottabban fog beszélni a fotóművészetről, én már csak néhány, a kiállítás címéhez csatlakozó szubjektív mondatot szeretnék mondani:

Teremtett idő...

Megszoktuk, hogy a teremtést mint történetet, azaz eseménysort értelmezzük: ezt sugallják például a teremtésmítoszok is. Egy kozmikus dimenzióban játszódnak ugyan, de lényegüket tekintve ugyanúgy tagolódnak, mint bármelyik elbeszélés: azaz, az időt adott tényezőnek veszik.

Megszoktuk azt is, hogy az időt valamiféle objektív, mérhető, egyenletes dolognak tekintsük, ami tőlünk függetlenül van, mi viszont kihasználhatjuk, beoszthatjuk, akárcsak a teret.

A művész viszont saját alkotói- és létélménye alapján azt a címet adja kiállítási anyagának, hogy "Teremtett idő". Mit jelenthet ez?

Axiómaként kimondhatjuk azt, hogy az időnek csak egyetlen megélési lehetősége van: a jelen. Elvileg tudunk az objektív időről, de tapasztalni a jelent tudjuk csak. A többi idődimenzió tudati tevékenység eredménye, azaz absztrakció. Ugyanígy áll, hogy a jelen, azaz a pillanat, ahol a tapasztalati tér és az elváráshorizont találkozik, az abszolútban van. Ugyanis olyan sok, egymásnak gyakran ellentmondó információt tartalmaz, hogy lehetetlen valamennyit tudatosítani. A felismert információt gyakran szokták a fénnyel, míg a fel nem ismert információt az árnyékkal, vagy sötétséggel szimbolizálni. Az adott pillanatban aktuális teljes fény-árnyék mintázatot még nem tekinthetjük képnek, hiszen még mindig túlhaladja felfogóképességünket: egyszerűen nem fér rá a papírra. Képnek csak a teljességből szándékosan vagy önkéntelenül kiválasztott részt tekinthetjük. A képnek, ha jól választunk, önálló szerkezete, erővonalrendszere van: a műalkotás egy kis világ a nagy világban - azaz a pillanat képviselője. Ugyanígy az emberi psziché is folyamatosan válogat és konstruál, az adott pillanatban rendelkezésre álló hatalmas információs anyagból hozza létre tulajdonképpeni önmagát: múltját, azaz hagyományait, emlékeit és terveit, azaz jövőjét: a képeket és történeteket, amiket önmagának vall. Az emberi psziché önmagán kívül idejét is megteremti.

A maga eszközeivel ezt teszi a művész is, csak neki megvan a mesterségbeli tudása, amivel választott technikáját magas szinten alkalmazni tudja, és a nagyobb fokú érzékenysége, a tágabb látóhatára: olyan dolgokat is felvállalhat, amik másnak nem sikerülnének. Ezért fontos a nyitottság a művészetek iránt: egy-egy alkotás nem csak gyönyörködtet, tanít, hanem, és ez a fontosabb, támogat bennünket az önmagunk, teremtett időnk felé vezető utunkon.

Egy szép példázat, éppen jókor jött emailben:)

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap- a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok csak az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak!

Már több napja vagyok adós az Athéné Alkotókör kiállításmegnyitóján készült képek közlésével. Hát, itt vannak.
A megnyitó maga február 21-én volt és azt kell tudni róla, hogy ez volt az első kiállítás, amit én nyitottam meg. Amúgy kiállító is voltam, meg rendező is, és a végén még a tervbe vett szakmai vita helyett nekünk kellett beszélni a művészi szándékainkról és a képeinkről, amiket szerencsére dícsértek:)
Úgyhogy mikor este 7-re végre dolgozni mentem, fáradt, de feldobott voltam.
(kin 4 . Sárga Önlétező Mag
Megfogalmazom, hogy Célba vehessem
Megmérve a Figyelmet
Lepecsételem a Virágzás bejáratát
A Forma önlétező tónusával
Engem az Egyetemes Tűz hatalma vezet.
another date)